400 oldal
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Van egy hely a mai Amerikában, ahol nincs áram,
nincs vezetékes víz, és nem használnak modern eszközöket sem. Itt nincs
helye álmoknak, önkifejezésnek vagy ambícióknak.
Itt él egy fiú, akinek a teste akár egy istené, a szíve pedig akár egy harcosé. Erős és hűséges; jól szolgálja, akit szolgálni kell. De az a bűne, hogy többet mer álmodni.
Itt él egy lány is, akinek olyan az arca, akár egy angyalé, a szíve pedig telis-tele van bátorsággal. Ő a tökéletes engedelmesség mintaképe. De az a bűne, hogy vágyakozni mer arra, amiről azt mondták neki, hogy sohasem lehet az övé.
A Calder útja a jó és a rossz, a félelem és a bátorság küzdelméről szól. Arról, hogy a szerelem fénye még a legsötétebb helyeket is beragyogja – a kezdetektől a világ végéig.
Folytatása következik Megtalálni Edent címmel.
Annyit gondolkodtam, hogy mégis hány csillagot adjak, mit írjak, mert egyik feléről imádtam, viszont a másik feléről itt-ott nagyon kihozott a sordromból a történet.
A szereplők életstílusa, helyzete, vallása, akármi is ez, nagyon eltér az eddigi Sheridan könyvektől. Az elején csak néztem, hogy hova csöppentem, mi is ez az egész, aztán mondom, oké, olyan ez, mint az amisok vagy a hare krisnások. Végre rájöttem mi is folyik a történetben, haladás. Tetszett? Nem. Utáltam? Teljesen! Az, hogy olvasás közben rájöttem, a való életben is vannak ilyen emberek, csoportok, csak még jobban felmérgesített. Egy csapat hülye, agymosott ember, aki egy álszent, hazug prédikátort istenít azt várja, hogy mikor jutnak el Elysiumba, ahol az élet majd csudi jó lesz, mert ők az Istenek akarata szerint jártak el mindenben.
"…amikor az ember szeret valakit, akkor a hibáival együtt elfogadja. Még a különösen zajos hibákkal együtt is."
Edenről már kislánykora óta mindenki úgy hiszi, hogy majd Hector felesége lesz. Senkit nem akasztott meg a tény, hogy egy felnőtt ember egy kislány hoz haza, hogy majd a többiek „Anyja” legyen. Miért is lenne ez furcsa, gusztustalan, vagy teljesen rossz, ha az Istenek egyszer így rendelkeztek?!
Két értelmes ember volt ebben a könyvben Edenen kívül, Calder és Xander. Imádtam a két srácot, főleg, hogy milyen jó barátok. Ők mertek gondolkodni és többet akarni. Meg merték kérdőlyelezni Hector szavait, és tessék! Nagyon izgultam mindhármójukért, hogy sikerüljön nekik minden, amit elterveztek. Tényleg csak ezek a részek, valamint a romantikus szál tartotta még életben az érdeklődésemet a könyv iránt.
"– Ha én csak egy fiú lennék, te meg csak egy lány, akkor nem csókolnálak meg egyszer, ahogy kérted.
Itt szünetet tartott, nekem pedig összeszorult a szívem. Ó!
– Akkor hosszan és gyakran csókolnálak, Eden."
Eden és Calder kapcsolata nagyon szép volt, Miához megszokottan. *-* Imádtam minden egyes lopott percüket, meg az izgalmat, amit az afférjaik okoztak. Olyan jó volt, hogy barátságból alakult ki a szerelem, majd még annál is többé növekedett. Xandert legszívesebben én vittem volna haza, annyira édes volt ő is. :)
Sajnos az utolsó pár oldalt alig voltam képes elolvasni, mert megint elöntött a pulykaméreg. Senki nem csinált semmit, és Calder apja képes lett volna…, és végül mindenki…, mert egyszerűen idióták voltak, azért!
Jézus Krisztus, hogy lehet így vége?! Teljes érzemi hullámvasút. Kérem gyorsan a folytatást!
"– Szeretlek, Hajnalka.
– Én is szeretlek, Tejkaramella."
Borító: Ez a borító sosem volt épp a kedvencem, viszont passzol a történethez, ezért egész jó. Jár a plusz pont :D
Kedvenc szereplők: Calder, Eden és Xander
Mélypont: az egész közösség és a hülye agymosottságuk, de legfőképpen Hector!!!
Fénypont: Calder és Eden titkos paradicsoma, találkái, amikor végre új életet kezdtek, Xander bátorsága
Csillagozás: 5/4
Itt él egy fiú, akinek a teste akár egy istené, a szíve pedig akár egy harcosé. Erős és hűséges; jól szolgálja, akit szolgálni kell. De az a bűne, hogy többet mer álmodni.
Itt él egy lány is, akinek olyan az arca, akár egy angyalé, a szíve pedig telis-tele van bátorsággal. Ő a tökéletes engedelmesség mintaképe. De az a bűne, hogy vágyakozni mer arra, amiről azt mondták neki, hogy sohasem lehet az övé.
A Calder útja a jó és a rossz, a félelem és a bátorság küzdelméről szól. Arról, hogy a szerelem fénye még a legsötétebb helyeket is beragyogja – a kezdetektől a világ végéig.
Folytatása következik Megtalálni Edent címmel.
Annyit gondolkodtam, hogy mégis hány csillagot adjak, mit írjak, mert egyik feléről imádtam, viszont a másik feléről itt-ott nagyon kihozott a sordromból a történet.
A szereplők életstílusa, helyzete, vallása, akármi is ez, nagyon eltér az eddigi Sheridan könyvektől. Az elején csak néztem, hogy hova csöppentem, mi is ez az egész, aztán mondom, oké, olyan ez, mint az amisok vagy a hare krisnások. Végre rájöttem mi is folyik a történetben, haladás. Tetszett? Nem. Utáltam? Teljesen! Az, hogy olvasás közben rájöttem, a való életben is vannak ilyen emberek, csoportok, csak még jobban felmérgesített. Egy csapat hülye, agymosott ember, aki egy álszent, hazug prédikátort istenít azt várja, hogy mikor jutnak el Elysiumba, ahol az élet majd csudi jó lesz, mert ők az Istenek akarata szerint jártak el mindenben.
"…amikor az ember szeret valakit, akkor a hibáival együtt elfogadja. Még a különösen zajos hibákkal együtt is."
Edenről már kislánykora óta mindenki úgy hiszi, hogy majd Hector felesége lesz. Senkit nem akasztott meg a tény, hogy egy felnőtt ember egy kislány hoz haza, hogy majd a többiek „Anyja” legyen. Miért is lenne ez furcsa, gusztustalan, vagy teljesen rossz, ha az Istenek egyszer így rendelkeztek?!
Két értelmes ember volt ebben a könyvben Edenen kívül, Calder és Xander. Imádtam a két srácot, főleg, hogy milyen jó barátok. Ők mertek gondolkodni és többet akarni. Meg merték kérdőlyelezni Hector szavait, és tessék! Nagyon izgultam mindhármójukért, hogy sikerüljön nekik minden, amit elterveztek. Tényleg csak ezek a részek, valamint a romantikus szál tartotta még életben az érdeklődésemet a könyv iránt.
"– Ha én csak egy fiú lennék, te meg csak egy lány, akkor nem csókolnálak meg egyszer, ahogy kérted.
Itt szünetet tartott, nekem pedig összeszorult a szívem. Ó!
– Akkor hosszan és gyakran csókolnálak, Eden."
Eden és Calder kapcsolata nagyon szép volt, Miához megszokottan. *-* Imádtam minden egyes lopott percüket, meg az izgalmat, amit az afférjaik okoztak. Olyan jó volt, hogy barátságból alakult ki a szerelem, majd még annál is többé növekedett. Xandert legszívesebben én vittem volna haza, annyira édes volt ő is. :)
Sajnos az utolsó pár oldalt alig voltam képes elolvasni, mert megint elöntött a pulykaméreg. Senki nem csinált semmit, és Calder apja képes lett volna…, és végül mindenki…, mert egyszerűen idióták voltak, azért!
Jézus Krisztus, hogy lehet így vége?! Teljes érzemi hullámvasút. Kérem gyorsan a folytatást!
"– Szeretlek, Hajnalka.
– Én is szeretlek, Tejkaramella."
Borító: Ez a borító sosem volt épp a kedvencem, viszont passzol a történethez, ezért egész jó. Jár a plusz pont :D
Kedvenc szereplők: Calder, Eden és Xander
Mélypont: az egész közösség és a hülye agymosottságuk, de legfőképpen Hector!!!
Fénypont: Calder és Eden titkos paradicsoma, találkái, amikor végre új életet kezdtek, Xander bátorsága
Csillagozás: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése