Colleen Hoover, Tarryn Fisher: Soha, ​de soha (Never never)

Könyvmolyképző 2016-2017
Fordította: Kamper Gergely
CreateSpace 2016
Oldal: 176 - 120 - 92

Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!
Jó barátok voltak, amióta csak megtanultak járni.
Ma délelőtt óta vadidegenek.
A fiú bármit megtesz, hogy emlékezzen. A lány bármit megtesz, hogy felejtsen.
Ne habozz! Imádni fogod.

Nem is tudom, pontosan mit vártam a trilógiától, mindenesetre nagyon meglepett, és teljességgel imádtam!♡
Az első rész nagyon kuszán indít, ugyanis Charlie arra eszmél a suliban, hogy semmire sem emlékszik. Se a saját nevére, kinézetére, hogy hol van, ki ő, mit keres egyáltalán egy iskolában... A körülötte levő emberek is mind idegenek a számára. Később kiderült, hogy nem ő az egyetlen, aki így járt, mert van egy srác Silas, aki szintén mindent elfelejtett. Nem értik, mi zajlik körülöttük, miért csak velük történt meg a dolog, de elhatározták, hogy kiderítik.
Szóval igen, az első rész csupa kérdés és kevés válasz, majd még több kérdés. Az ember maga is elgondolkozik, hogy mégis mi a franc okozhat ilyen emlékezetkiesést. De csak úgy, mint Charlie és Silas, mi sem jutunk sokra. A cselekmény ennélfogva nagyon izgalmas, még ha a könyv csak 176 oldal. A végére kapunk egy akkora függővéget, hogy ha nincs kéznél a folytatás, akár bele is őrülhet az ember. :D

"Az a cél, hogy újra belém szeress."

A második rész szerencsére pontosan ott indít, ahol az előző félbeszakadt. Míg az előző részben inkább Charlie, itt most Silas van a középpontban. Fel vannak elevenítve a régi emlékek, Silas egyre jobban kötődik Charlie-hoz, megtudunk pár új dolgot. Nem sokat, de azért egy kicsit haladunk.
Ebben a részben nagyon szerettem Silast, mert olyan aranyosan viselkedett. :) Persze már az első részben is teljesen belehabarodtam, de itt csak még inkább. ♡
Hogy ne szomorkodjunk, ez a rész is nagyon függővéges, ezért szerintem nem is csoda, hogy nem bírtam várni, és mindjárt nekikezdtem a 3. résznek.

"Inkább szeretlek a nehéz időkben, minthogy megvesselek a legszebb pillanatokban."

A befejező kötetben végre mindenre fény derül, ezzel lesz egész a történet. Tudom, hogy nem mindenkinek tetszett a lezárás, ez a fajta magyarázat a dolgokra, és én ezt meg is értem. Én se ilyen végkimenetelre számítottam, de 100%-osan elégedett vagyok. Épp azért, mert a megoldás annyira egyszerű volt, annyira romantikus. Tisztára mintha egy tündérmesébe csöppentem volna. Silast és Charliet tényleg az ég is egymásnak teremtette. Biztos vagyok benne, hogy nem utoljára olvastam a trilógiát. ^-^

"The only thing I have room for in this head of mine right now is the firm belief that fate absolutely exists. Fate…soul mates…time travel…you name it. It all exists. Because that’s what her kiss feels like. Existence."

Borító: Nagyon tetszenek :)
Kedvenc szereplők: Silas és Charlie
Mélypont: ezt most inkább nem mondom, mert spoileres :D
Fénypont: ez is spoileres, ezért maradjunk annyiban, hogy a megoldás ;)
Csillagozás: 5/5 az össze részre

Maggie Stiefvater: The ​Raven King – A Hollókirály (Hollófiúk 4.)

Könyvmolyképző 2017
440 oldal
Fordította: Molnár Edit

Óvakodj az élőktől!
Ne bízz a holtakban!

Gansey már évek óta egy eltűnt király nyomait kutatja, és szép lassan a barátait is bevonja a küldetésbe: Ronant, aki álmokat rabol meg; Adamet, aki elérte, hogy más rendelkezzen az élete fölött; Noah-t, akinek már nincs is igazi élete; és Blue-t, aki szerelmes Gansey-be… miközben jól tudja, arra rendeltetett, hogy megölje a szerelmét.
A végjáték megkezdődött. Az álmok és a rémálmok egybefolynak. Szerelem és veszteség elválaszthatatlanná válnak. És a keresés már nem egy konkrét útvonalra szorítkozik.
A Kirkus Reviews ezt írta a Hollófiúk-sorozat előző darabjáról (Kék liliom): „Ez a párját ritkító sorozat várhatóan viharos végkifejlettel zárul.” Nos, a vihar megérkezett a virginiai Henriettába a halál, a vágyakozás, a megvilágosodás és egy brutális igazság kíséretében. A Hollókirállyal Maggie Stiefvater felteszi a koronát remekművére.

A legvonzóbb, legérzelmesebb, legelbűvölőbb mágikus világ, amit írói fantázia teremthet.


Elég sokat gondolkodtam a könyvön, mert habár tetszett, azért voltak dolgok, amiket hiányoltam. A történet továbbra is nagyon érdekes volt, komolyan már én nem bírtam kivárni, mikor találja meg a csapatunk Glendowert. Mindenki, de főleg Gansey annyit kutatott már utánna, hogy tűkön ülve vártam, vajon tényleg rá-e talál, tényleg teljesíteni fog-e egy kívánságot?! Így amikor kiderült, ami kiderült, kicsit csalódtam, de közben nem is annyira... inább Ganseyt sajnáltam.

"– A szemedben fák – tette hozzá Calla a szokásosnál gyengédebben. – A szívedben csillagok."

Tetszett Blue és Gansey kapcsolata, igazán aranyosak voltak együtt. Azt a bizonyos csókot is már rettegve – de közben izgalommal is – vártam, és nem kellett csalódnom.
Egy csomó mindenen most is meglepődtem, még azon is, amin nem kellett volna. :D De ez inkább olyan kellemes meglepődés, amin inkább olvadozhat az ember. Ronan és Adam annyira édesek voltak ^-^  Persze volt olyan is, amit furcsának találtam, de azt is csak pár percig, mert hát ebben a sorozatban soha semmi nem lehet túl furcsa. Pl. Blue apja, Cabeswater… Idővel a furcsa is logikus lesz, úgyhogy nem kell félni. :D

"Adam vidáman mosolygott. Ronan háborúkat robbantott volna ki, városokat gyújtott volna fel ezért az őszinte, ruganyos, kedves mosolyért."

Amivel viszont nem vagyok teljesen kibékülve, az Szürke. Illetve az, ami vele történt. Én annyira bírtam őt, és ilyen lezáratlan véget kapott szegény. :(  Meg néhol szívesebben olvastam volna több szóban kifejezett érzelmet is a szereplőktől. Maggie csodálatosan ír, és a szereplőinek nincs is szükség beszédre, hogy megértsük mit éreznek, de most néhol mégis hiányoltam ezt. Jó lett volna, ha Adam és Ronan picit többet kommunikál, vagy Gansey-től is kicsit többet vártam, bizonyos helyzetekben, és Blue is kicsit szenvedhetett volna látványosabban.
Oh, és még ott van Noah. Miatta kicsit haragszom is írónőre, mert egyik percben még van Noah, a másikban már nincs. Plusz csak én éreztem úgy, mintha Gansey megint Noah-nak köszönheti az életét?!:/
Ezek ellenére viszont ki vagyok békülve a befejező kötettel. Szépen minden a helyére került, itt-ott maradtak nyitott kapuk is, hogy a fantáziánk dolgozhasson.

"Ahogy a telefon fölé hajoltak, Gansey kigombolta a kabátját, és magához húzta Blue-t. Ez is különös, varázslatos élmény volt. A mozdulat könnyedsége, Gansey meleg teste, Blue hátán lüktető szívverése. A fiú Blue sérült szemére tapasztotta a tenyerét, mintha meg akárná óvni, de ez is csak ürügy volt arra, hogy megérinthesse a lányt."


Borító: Gyönyörű *-*
Kedvenc szereplők: Ronan, Blue és Gansey
Mélypont: sajnáltam, amikor Ronan egyik családtagja meghalt :(
Fénypont: a Ronan és Adam részek, és amikor Blue az apjával beszélget
Csillagozás: 5/4.5

Michelle Hodkin: The Evolution of Mara Dyer – Mara Dyer változása (Mara Dyer 2.)

Könyvmolyképző, 2016
512 oldal
Fordította: Komáromy Zsófia

Íme az igazság Mara Dyer veszélyes és titokzatos képességéről.
Sorban minden kiderül...

Mara Dyer valaha úgy gondolta, hogy maga mögött hagyhatja a múltját.
Nem menekülhet előle.
Azt hitte, talán csak képzelte az összes problémáját.
Nem képzelődött.Biztos benne, hogy mindazok után, amin keresztülmentek, a fiú, akit szeret, már semmit sem titkol előle.
Nagyon téved.

Amilyen zavarosan kezdődött, olyan zavaros és észvesztő lett a vége!

Az előző rész ott ért véget, hogy Mara elment a rendőrségre, ahol meglátott egy halottnak hitt személyt, kiborult, majd elájult. Ez a történet viszont Lillian és Alfred Rice Pszichiátriai Osztályán kezdődik Floridában. Nem csoda, hogy egy kicsit összezavarodtam az elején. Féltem, hogy nem fogok emlékezni az előzményekre, de ahogy haladtam a történettel, minden beugrott.

Mara Dyer

"– Erősebb vagy, mint hinnéd. Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a félelmed! Ne hagyd magad!"

Hihetetlen, hogy Mara mennyi mindent kibír, tényleg le a kalappal előtte. Az a sok szörnyűség és megpróbáltatás... Nem is csoda, ha az ember már tényleg egy kicsit beleőrül ebbe az egészbe.
Nemcsak, hogy senki nem hisz neked, és veszély fenyeget, hanem egyre csak gyűlnek a megmagyárzhatatlan furcsaságok, amiknek látszólag semmi értelme. Amikor pedig egy titokra fényderül, mindjárt jön vele egy csomó másik. Frusztráló? Igen. De annál izgalmasabb is.

"Száz apróságot tudtam Noah Shaw-ról, ám amikor megcsókolt, még a saját nevemről is megfeledkeztem."

Noah Shaw

Utálom és egyben imádom is, hogy az írónő mennyire sötétben hagy minket. Mara gondolatai annyira kuszák, hogy mi sem tudunk belőle semmi értelmeset kihalászni, így együtt kínlódunk. És még ott van ez az azelőtti dolog is. Furcsa álmai vannak egy kislányról, egy babáról, a halálról...
Noah Mara egyetlen támasza. Egyedül ő hisz a lánynak, és próbál minél jobban segíteni. Igaz, hogy a romantikus szál eltörtpül a sok rejtély mellett, de ami van, az igazán intenzív. Annyira jó volt minden egyes pillanat, ami együtt töltöttek. ^^ Végre kezd egyre komolyobb lenni a kapcsolatuk.

"Ha ezer évig élnénk, mindig a tiéd lennék. Ha ezer életünk lenne, én mindegyikben azt akarnám, hogy az enyém légy." 

Jamie Roth, Mara barátja a suliból, külön öröm az elmegyógyintézetes jelenetek mellett. Még mindig nagy bírom azt a szarkasztikus humorát, és hogy továbbra is Mara mellett áll. Az ő jelenetei kicsit felvidítottak, amikor kezdett túl lehangolt lenni a történet. 
Kíváncsi vagyok, mit tartogat az utolsó kötet, ha már megint kaptunk egy ilyen gyönyörű függővéget.

Borító: Imádom! Továbbra is nagyon gyönyörű *-*
Kedvenc szereplők: Noah, Mara és Jamie
Mélypont: az hogy nem jutunk előbbre, Jude, Noah titkolózása, Mara kiborulásai...
Fénypont: Daniel beszéde az elmegyógyintézetben, a szigetes rész, Noah segít Marának túllépni a félelmén...
Csillagozás: 5/5