Neil Gaiman: Csillagpor

Agave 2016
224 oldal
Fordította: Pék Zoltán

Neil Gaiman könyve is úgy kezdődik, ahogyan a legjobb történetek általában: egy fiúval, egy lánnyal meg egy beteljesületlen szerelemmel. De aztán egyáltalán nem úgy folytatódik, ahogyan a mesék folytatódni szoktak. Neil Gaiman ezzel a regényével is bebizonyítja, hogy nem véletlenül tartják őt a modern fantasy egyik legnagyobb alakjának.

Falva falva egy aprócska település Angliában. Arról a falról kapta a nevét, amely a falu határában húzódik, és elválasztja az emberi világot a varázslatok birodalmától. Egy hűvös októberi estén a fiatal Tristran Thorn hullócsillagot lát a falon túl a földre zuhanni, és hogy elnyerje a gyönyörűséges Victoria kezét, megígéri a lánynak: elhozza neki a lehullott csillagot. Tristran elindul hát élete nagy kalandjára a falon túli varázslatos világba, amelyet a legfurcsább teremtmények és soha nem látott lények népesítenek be. Hűséges társak, halálos ellenségek várják, és ha Tristran elég kitartó, olyasmit találhat meg, amire egyáltalán nem számított.

Habár láttam a filmet, a könyv így is meglepett mind pozitívan, és negatívan is. A történet szerintem nagyon szuper, viszont egy kicsit bezavart, hogy mennyire gyors, rövid és lényegre törő. Van egy olyan érzésem, hogy ha nő írta volna a sztorit, akkor sokkal részletesebb leírásokat kaptunk volna, valamint a szereplők és cselekményszál is jobban kibontakozik. Igazából én annyira imádom a filmet, hogy habár pár szereplő külseje eltért, én mégis a filmes szereplőkként láttam őket. Nagyon vártam Shakespeare kapitány felbukkanását, ebben viszont csalódnom kellet. Egyik kedvenc jelenetem a filmből, amikor a páros a hajón időzök, erre kiderül, hogy a könyvben ez az út lényegében egy nagy semmi. :( A romantika is harmatgyönge volt, a befejezés is eltért, igazából majdnem minden másképp alakult…
Ritka eset, amikor azt mondon, egy film jobb, mint a könyv, de ez most az az eset. Sajnálom, de az én full szerelmes szívem repes a gyönyörű filmes jelenetekért, és a csatákért. Az ottani befejezés mindig mosolyt csal az arcomra, míg itt keserédes volt az egész.

"– Palackozott álmokat tessék! Egy shilling palackja!" 

 Borító: nagyon szép *-*
Kedvenc szereplők: Yvaine
Mélypont: nem volt Shakespeare kapítány :(, meg a túl gyors tempó
Fénypont: az unikornis, babilon gyertya
Csillagozás: 5/4

J. K. Rowling: Harry ​Potter and the Order of the Phoenix (Harry Potter 5.)

Bloomsbury 2004
766 oldal
Nyelv: angol

Harry Potter is due to start his fifth year at Hogwarts School of Witchcraft and Wizardry. His best friends Ron and Hermione have been very secretive all summer and he is desperate to get back to school and find out what has been going on. However, what Harry discovers is far more devastating than he could ever have expected...

Suspense, secrets and thrilling action from the pen of J.K. Rowling ensure and electrifying adventure that is impossible to put down.



Valahányszor megkérdezi tőlem valaki, melyik a kedvenc részem a HP sorozatból, egyből rávágom, hogy a Főnix rendje. Igazából mindegyiket egyformán imádom, de az a rész mindig különösen megérintett.
Ez a rész annyira szomorú és depressziós, frusztráló… mégis vannak benne részek, amiken olyan jókat lehet nevetni. Fred és George hihetetlen teljesítményt nyújt, mint mindig. :D McGalagony pedig határozottan a legkedvencebb tanárom. You go, girl! :D

ʹHave a biscuit, Potter.ʹ

Tudom, hogy Umbridge a mindenki álltal legjobban utált személy, viszont én egyszerűen i-má-dom, hogy mennyire nagyszerű gonosz karakter. Szerintem nem semmi teljesítmény, hogy jobban gyűlöljünk valakit Pitonnál és Voldemortnál. Tudom, tudom… Piton. Akármennyire is tartozik a jófiúk közé, én sosem felejtem el, amikor direkt leejtette Harry bájitallal teli fioláját, hogy így megint rossz jegyet kapjon. Engem ez a rész legalább annyira kiidegel, mint Umbridge önmaga. Szerintem Umbridge-nak járna valami külön díj, hogy ennyien ki nem állhatják. :D

Youth cannot know how age think and feels. But old men are guilty if they forget what it was to be young… and seem to have forgotten, lately…

Ami Harryt illeti, ő mindig is a szívem csücske volt, viszont itt… Itt csak még jobban megszerettem, megsajnáltam mint valaha. Tudom, hogy sokaknak épp Harry hangulatingadozásai miatt nem tartozik épp kedvenciek közé ez a rész, ellenben én legszívesebben csak agyon ölelgettem volna a srácot.
Egyik kedvenc jelenetem a sok közül, amikor beleleshetünk a fiatal Tekergők életébe, még ha épp nem is az egyik legjobb szakaszába. És persze az utána való Sirius-Lupin-Harry féle beszélgetés.

 'Don't worry. You're just as sane as I am.'

 Luna egy igazi kincs a karakterek között. Nincs még egy olyan aranyos és szerethető ember, mint ő. ^-^ Akárhányszor megjelenik, megzabálom. :))
Neville még talán vetekedhet vele. Ő is az egyik nagy meghatározó ok, amiért ennyire oda vagyok ezért a részért.
Ó, és Ginny! Igen, igen, végre megérett. Végre nem irul-pirul Harry közelében, hanem jól megmondja a magáét, ha úgy tetszik. :D

'You know, Minister, I disagree with Dumbledore on many counts… but you cannot deny he's got style…'

Először olvastam angolul HP-t, így természetesnek tűnt, hogy ezzel a résszel kezdjem. Így eredetiben is természetesen isteni, habár még szokni kell pár kifejezést, varázsigét…


Sirius-ról és a könyv végéről csak annyit:

Sose bírom ki sírás nélkül. Harry és Dumbledore párbeszéde annyira gyomorszorító, annyira fáj. Egyik legszebb jelenet♥



 Borító: nem rossz, de határozottan nem ez a kedvencem a sok közül
Kedvenc szereplők: Harry, Sirius, Lupin, Hermione, Neville, Tonks, Ron, McGalagony, Luna *-*, Ginny, Fred és Goerge...
Mélypont: természetesen a könyv vége :'(, Neville az anyukájával, Piton kegyetlen viselkedése Harryvel
Fénypont: Luna, Piton legrosszabb emléke (tudom, hogy szörnyű emlék, de imádom azt a részt, főleg az utánna való beszélgetést)
Csillagozás: 5/5 Kedvenc!

Sarah J. Maas: Empire ​of Storms (Throne of Glass 5.)

Bloomsbury 2016
694 oldal
Nyelv: angol

The long path to the throne has only just begun for Aelin Galathynius. Loyalties have been broken and bought, friends have been lost and gained, and those who possess magic find themselves at odds with those don't.
As the kingdoms of Erilea fracture around her, enemies must become allies if Aelin is to keep those she loves from falling to the dark forces poised to claim her world. With war looming on all horizons, the only chance for salvation lies in a desperate quest that may mark the end of everything Aelin holds dear.
Aelin's journey from assassin to queen has entranced millions across the globe, and this fifth installment will leave fans breathless. Will Aelin succeed in keeping her world from splintering, or will it all come crashing down?


Próbáltam lenyugodni, és átgondolni az egészet, de kit akarok hülyíteni?! Még midig teljesen kész vagyok, ezerrel repesnek a gondolatok a fejemben. Szomorú vagyok. Mérges vagyok…
Valaki nyírja már ki Maeve-t az isten szerelmére!!!

“Unless you want to be lunch, girl, I suggest you come with me.”

Értitek, az elején izgalom, szerelem, olvadozás, itt-ott egy kis somolygás, aztán még több izgalom, öröm. Szurkolok a szereplőknek, az állam kapargatom a földről, hogy miket tud Lysandra, mit csinált Manon. Totálisan elveszek a rózsaszín ködben ahányszor Aelin és Rowan romantikáznak, vagy épp kuncogok, olvadozok kuncogva-olvadozok ha az Elide-Lorcan részeket olvasom. Aedion és Lysandra kapcsolata kikészít (jó értelemben), csakúgy mint Manon és Dorian páros, Gavriel és Fenrys dettó. Komolyan. Minden egyes részt imádtam, mert mindenkit szeretek, mindenki érdekel, és azt sem tudtam kiről akarok még többet olvasni.
És aztán ott van Maeve. A főgonosz, Erawan, még nem is igazán foglalkozat, mert ott van Maeve, aki egyszerűen… és én legszívesebben…

Szóval, valahogy így.

Tényleg elég sokszor meglepődtem. Most is bebizonyosodott, hogy milyen egy nagy játékos Aelin, hogy mennyire badass, és hogy tényleg helyén van a szíve. Az ember tényleg már-már elkezd kételkedni, mint Aedion, hogy aztán a végén az arcába robbanjon az igazság. Aelin-nek minden oka megvan az önfényezésre, mert basszus, ha valaki tényleg megteheti, akkor az ő. :D Viszont pont az a nagy csavar, az bizonyos igazság a végén, nálam nem ütött akkorát. Valahol sejtettem, és valljuk be, ki nem?! De attól még szuper volt, örülök, hogy most már 100%-ra tudjuk.
A vége tényleg nagyon sok vizet felkavart, ezért NAGYON remélem, hogy minden rendben lesz, és bizonyos szereplők is tisztáznak dolgokat, megbocsájtanak…
Ááá, basszus, hol a folytatás? És most nem Chaol könyvére gondolok. :D

“I love you,” (...) “I’d walk into the burning heart of hell itself to find you."

Borító: Gyönyörű, elöl-hátul *-*
Kedvenc szereplők: mindenki! Aelin, Rowan, Lorcan, Elide, Manon, Dorian, Lysandra, Aedion, Gavriel, Fenrys, a régi-új szereplők az Orgyilkos pengéjéből
Mélypont: Maeve! a vége!! Több dolog is történt a végén, ami teljesen kikészített, elszomorított; Darrow, mert felborította Aelin tervét, Manon nagyanja, Erawan
Fénypont: minden egyes Rowaline pillanat <3, főleg a tengerpartos... Elide és Lorcan kalandja, Manon részek - főleg az a bazi nagy csavar! Lysandra alakváltásai - sea dragon *o* ,Aedion és Gavriel (remélem jól alakul), az összes kedvenc párocskám közes részei :D
Csillagozás: 5/5 Kedvenc!

Abbi Glines: A ​sorsom (Existence trilógia 2.)

Maxim Könyvkiadó 2016
288 oldal
Fordította: Komáromy Zsófia

Pagan Moore számára semmi sem egyszerű. Lelkeket lát, és a pasija, Dank maga a Halál. Miután szerelmét megmentette attól, hogy az örökkévalóságig a Pokolban ragadjon, azt hitte, a dolgok visszatérnek a normális kerékvágásba. De tévedett.
A női szívek megdobbantója, az iskolai hátvéd, Leif Montgomery eltűnt. Amíg a város beleőrül az aggodalomba, Pagan más okokból lesz idegroncs. Úgy tűnik, hogy Leif nem egy átlagos tinédzser, még csak nem is ember. Neki nincsen lelke.
Dank már a kezdetektől tudta Leif titkát, de nem kezdett el aggódni egyetlen lelketlen teremtmény miatt. Azonban most tudatosul benne, hogy mekkora hibát követett el.
Pagan lelkét már születésekor megjelölték, kielégítve ezzel egy olyan sötét erőt, amit a Halál meg sem közelít. Dank tudja, Pagan lelkének megmentése nem lesz könnyű, de a lány az övé, azt pedig már bebizonyították, hogy akár meg is tagadja a Mennyet azért, hogy vele maradhasson. Így, ha most a Pokol akar belőle egy darabot, nem jelenthet problémát…

Nem tudom, ez mennyire fura, de nekem még mindig tetszik a sorozat. :D Tisztában vagyok a hibáival, nagyon is!, ennek ellenére engem érdekel Pagan és Dank története.
Igaz, az első részt 3 évvel ezelőtt olvastam, mégis úgy rémlik az jobban tetszett, mint ez. Itt többször úgy éreztem, mitha valami amatőr fantasyt néznék. xP A cselekmény viszont szerintem érdekes volt, tetszettek Pagan gyerekkori emlékei Leif-ről, de a Dank-es jelenetek voltak a legjobbak.
Nagyon meglepődtem, és sajnáltam, azt a bizonyos dolgot. Épp ezért tetszett annyira a könyv vége. :) Ó, és Jay! Igaz, csak kétszer van jelen, de engem megfogott.
Leif-ről csak annyit, remélem a következő részben már nem lesz benne, mert én komolyan nem bírom. Annyira szánalmas egy alak.
Pagan, szegény, még mindig elég elveszettnek tűnik. Habár meg kell hagyni, legalább nem bízott meg vakon Leif-ben. Ezért jár a plusz pont, gratula. :D Kevesebb duzzogással, talán könnyebben elérthetné, hogy az olvasók szeressék.
Kíváncsi vagyok a befejező részre, úgyhogy megyek is olvasni.

UI: A borítók még mindig röhejesek xD


"Ekkor kiült az arcára a félelem, ami minden embert elöntött, ha a Halállal nézett farkasszemet. Pontosan, haver, én vagyok a Halál, és most hátrálj el a csajomtól!"

Borító: förtelmes és röhejes egyszerre... -.- az eredeti ezrszer szebb
Kedvenc szereplő: nincs kedvenc, de leginkább Dank-et kedveltem
Mélypont: ez az egész Leif ügy, Pagan folytonos duzzogása
Fénypont: Pagan-Dank részek, leginkább a brossos rész
Csillagozás: 5/4

Jeaniene Frost: A ​sír innenső oldalán (Cat és Bones 5.)

Ulpius-ház 2013
394 oldal
Fordította: Vándor Judit, H. Prikler Renáta

A félig vámpír Cat Crawfield és vámpír hitvese, Bones megküzdöttek már az életükért és szerelmükért. De hiába diadalmaskodtak a legutóbbi csatában, mert Cat új – és várakozáson felüli – képességei felboríthatják a régóta fennálló kényes egyensúlyt.

Vámpírok tűnnek el titokzatos módon, és pletykák kelnek szárnyra a fajok között kirobbanni készülő háborúról. Egy fanatikus feszültséget szít a vámpírok és ghoulok között, ám a két erős csoport összecsapása ártatlan halandók életébe kerülhet. Így Cat és Bones kénytelenek egy veszélyes szövetséges – New Orleans vudu királynőjének – segítségét kérni. Az együttműködés ára azonban még nagyobb fenyegetést jelenthet, mint a természetfelettiek háborúja, nem is beszélve az elképesztő utóhatásokról…

Nagyon szeretem a sorozatot, azt hiszem, ezt a részt még csak 3x olvastam újra.
Második olvasás utáni értékelésem:
Az egyik legjobb vámpíros sorozat mindenképpen Jeaniene Frosté. Cat és Bones a legjobb páros, lehetetlen őket megunni, folyton bajba kerülnek… még ha közvetve is :D
Ebben a részben a ghoulokkal kell megküzdeniük, aztán még ott van a vudu királynő is, akinek vérétől Cat új képességekre tesz szert.
Bones annyira dögös és imádnivaló ^^, imádom, hogy az ő szájából a legszebb bókok sosem hangzanak túl nyálasnak. Imádom, ahogy Cat-et becézi, és hogy folyton vigyáz rá és aggódik érte. Igazi álompasi ♥

"– Imádom a kezedet – sóhajtotta. – Azt mondtad, úgy nézek ki, mint egy angyal? Mert akkor, Cicuska, a te kezed a mennyország és a te szemed az otthonom."

Cat is végre megcsillogtatja az érzelmesebbik oldalát… szóval, romantika is pont annyi van a könyvben, amennyi kell, de a véres jelenetek sem lettek elhanyagolva.
Volt egy kis Menchers – Kira, Spádé – Denise, egy tényleg kis Ian a vége felé, és egy kis Vlad *.* is a történetben, amit én mindig csakis imádni tudok.
Alig várom, hogy következő részeket is olvashassam magyarul.

"– Cicuska – (…) – négy órán át aludni, úgy, hogy a karjaim között vagy, sokkal pihentetőbb, mint nyolc órán keresztül végtelenül hánykolódva forgolódni, amiért nem vagy velem."

Borító: Sajnálom, de nekem egyáltalán nem jönnek be a borítók xP
Kedvenc szereplők: Cat és Bones of course♥  de Vlad és többi fent említett személy is nagy kedvenceim
Mélypont: most egy picit zavart Cat sok dumálása, főleg azok badass beszólásai mielőtt/miután kinyír valakit
Fénypont: minden... Bones :D♥ főleg, hogy itt már mennyire romantikusak az ő Cicuskájával ^^
Csillagozás: 5/5

B. N. Toler: Lélekvesztők

WOW kiadó 2015
320 oldal
Fordította: Dudás Éva

Hat ​​évvel ezelőtt egy tragikus baleset megváltoztatta az életem. Örökre.
Charlotte a nevem, de általában Charnak hívnak. És van egy különleges képességem: tudok a holtakkal beszélni.
Látom azokat a lelkeket, akik nem tudnak átkelni, mert valamilyen elvarratlan szál még itt tartja őket. Fáradhatatlanul segítettem nekik, de ennek az volt az ára, hogy feladtam a saját életem. Végül pénz, otthon és remény nélkül már csak egy megoldást találtam.
De abban a pillanatban, ahogy a halálba ugrottam volna, Ike McDermott megmentett. Ez a jóképű katona megmosolyogtat és felvidít mindenkit. Kedves és gyengéd.
És nem él.
Megállapodást kötöttünk. Segít nekem otthont és munkát találni, ha én is segítek neki. Az ő lezáratlan ügye az ikertestvére. George szétesett Ike halála óta, aki addig nem bír békében átkelni, amíg a bátyja élete egyenesbe nem kerül.
Amikor beleegyeztem az alkuba, fogalmam sem volt, hogy bele fogok szeretni mindkettejükbe. Márpedig azzal, ha megmentem George-ot, el kell engednem Ike-ot.
De hogyan mondhatnék le a szívem feléről?

Amikor az elején Charlotte bejelentette, hogy ő két testvérbe szerelmes, nagyon megijedtem, hisz nem győzöm hangoztatni, hogy nem épp a szívem csücske egy szerelmi háromszög. Viszont ez annak ellenére nagyon szépen sikerült, és elismerem, hogy tényleg nehéz választani Ike és George között, mivel mind a ketten hihetetlenül szerethetőek. ^-^
Charlotte-nak ”szerencsére” nem kellett választania, ami egyszerre jó, de nagyon szomorú is. Én őszintén George-t szerettem meg jobban, még ha Iken volt is a nagyobb hangsúly.
A szívem szakadt meg a szépséges lelkéért, de ennek így kellett lennie. George és Charlotte tényleg jobban megértik egymást, és annyira édesek együtt. *-*
A parnolmális szál is nagyon tetszett, nem lehetett könnyű Charlotte-nak együtt élni ezzel a tehetséggel. Főleg azok után, ami a testvérével történt, és hogy még a szülei is így elfordultak tőle.
Elég szörnyűségen ment át mind a három főszereplő, amibe az olvasó szíve is belesajdul, de szerencsére minden jó, ha a vége jó. Még ha egy kicsit keserédes is, de attól még gyönyörű.
Eddig még WOW könyvben nem csalódtam. Ezt is csak ajánlani tudom. :)

"A szívem az ötszörösére dagad, és a mellkasomat hirtelen szűknek érzem. Minden. Szerinte én minden vagyok."


"Lehet, hogy össze vagy törve, de én is. Ez még nem jelenti azt, hogy kevesebbet érünk, csupán azt, hogy valakit olyan nagyon és olyan szenvedéllyel szerettünk, hogy elveszteni őt olyan érzés, mintha magunkból veszítettünk volna el egy részt."

Borító: Gyönyörű, sokkal szebb, mint az eredeti *-*
Kedvenc szereplők: George és Ike
Mélypont: Amikor kiderül az igazság, a vége :(
Fénypont: amikor Ike és Charlotte táncolnak + George és Charlotte jelenetek
Csillagozás: 5/5

Rachel Hawkins: School Spirits – Kísértetsuli (Hex Hall)

Könyvmolyképző 2016
248 oldal
Fordította: Acsai Roland

A tizenöt éves Izzy Brannick-et arra nevelték, hogy szörnyekkel küzdjön. Családja évszázadok óta a varázslények üldözésének szentelte életét. De amikor Izzy nővére egy akció során nyom nélkül eltűnik, anyjuk úgy dönt, ideje egy kicsit pihenni. Új városba költöznek, ahol az iskolában furcsa dolgok történnek. Hogy rátermettségét bebizonyíthassa, Izzynek kell felgöngyölítenie a könnyűnek tűnő ügyet. De egy átlagos tinédzser bőrébe bújni nehezebb, mint amilyennek tűnik. A magányos és kemény lány tapasztalatlan a barátságok terén, és akkor még nem is beszéltünk a szerelmi ügyekről… Vajon képes annyira megbízni új barátaiban, hogy elfogadja segítségüket a kísértet megállításában, mielőtt még több embernek baja esik? Rachel Hawkins regénye ismét hozza a Hex Hall-sorozattól megszokott fanyar humort és bájt. Készüljetek fel még több titokra, varázslatra és románcra!


Be kell valljam, én most egy kissé csalódtam. Nem azt mondom, hogy rossz volt, mert egyáltalán nem, csak nekem valamiért teljesen más elképzelésem volt erről a spin-off részről.
Izzyt és Torint is már nagyon megkedveltem az előző részben, érdekelt, hogy mi volt az a titokzatosság kettejük között. Azt hittem, ez a rész főleg arról fog szólni, de sajna nem. Volt benne Izzy, volt benne Torin, egy szellem és boszorkányság, új suli, új barátok...
Izgalmasan kezdődött, de Adam, majd Dex felbukkanásával kicsit meghanyatlottak a dolgok. Az egész kezdett átmenni egy gyöngébb tini románcba, amiben itt-ott szóesik még a természetfeletti dolgokról is, de amúgy semmi különös.
Itt is elég hamar lezavarták a szellem ügyet, aminek örülök, mert nem lett fölöslegesen elnyújtva, de még akkor is elég gyöngécskére sikeredett az egész. Ez a könyv inkább egyfajta bevezetőnek tűnik további részekhez, mintsem egy önálló kötetnek. Túl sok minden marad lezáratlan, ami csak úgy lóg ott a levegőben, holott tudjuk, hogy nem lesz több folytatása a sorozatnak. Ha lenne, akkor azt kell mondjam, hogy nem is roszz, de így csak simán elmegy. 
Jóindulatból adok csak 4 csillagot, mivel szeretem a sorozatot, de ez most tényleg nem lett valami kiemelkedő.


Borító: Továbbra is tetszik, a tükröt is értem, kivéve, hogy miért Izzy van a tükörben... :/
Kedvenc szereplők: Torin az, akit a legjobban kedveltem
Mélypont: túl gyors szerelembe esés, elvarratlan szálak...
Fénypont: Torin részek
Csillagozás: 5/4

Rachel Hawkins: Spell bound – Megbűvölve (Hex Hall 3.)

Könyvmolyképző 2016
264 oldal
Fordította: Acsai Roland

Sophie Mercer épp csak belenyugszik, hogy démonnak született, a Tanács máris elveszi tőle varázserejét.
Sophie most védtelen, magányos, és ráadásul a prodigiumokra vadászó Brannick amazonok jóindulatára szorul. Sophie legalábbis ezt hiszi, amíg érdekes felfedezést nem tesz: a Brannickok tudják, hogy háború közeleg, és azt állítják, hogy egyedül ő képes meggátolni a világvégét. Ám ebben a varázserejétől megfosztott Sophie nem olyan biztos. Főhősünkre újabb pokoli kalandok várnak. Vajon vissza tudja szerezni a varázserejét, még mielőtt késő lenne?


Eléggé vártam már a befejező kötetet, mivel a Démonüveg nagyon függővégesen zárult, viszont ez! Ez még annál is rosszabb véget kapott. És nem úgy értem, hogy maradtak elvarratlan szálak, mert nem. Viszonylag hamar, és mondhatni kedvezően zárult a sorozat. Számomra mégis szörnyűséges volt olvasni az utolsó pár oldalt. Spoiler nélkül nem is lehet kifejteni miért, de annyit mondhatok, hogy totálisan nem erre számítottam.

"Tudhattam volna! Amikor elszabadul a pokol, te biztosan felbukkansz!"

Sophie Mercer

A történet szerencsére érdekes és izgalmas volt. Sophie hozta a nagydumás, mindenből-viccet-csinálok formáját, ami továbbra is haláli. :D Szerintem elég talpraesett egy lány, örülök, hogy nem csinált fölösleges drámákat. Habár, amikor Cal érzéseivel játszadozott, az határozottan nem tetszett. De amúgy semmi nagyobb kivetnivalót nem találok benne. Tényleg bírom a stílusát.


"Hihetetlen, hogy a humorérzéked most sem hagy el! Ha nem lenne annyira idegesítő, még méltányolnám is."

Archert is végül nagyon megkedveltem, hisz meg kell hagyni, tényleg nem semmi a srác. Viszont én ennek ellenére is maradok Cal híve. :) Az ő képességét egyenesen imádom, és ha ehhez még hozzáadjuk azt a nagyszerű személyiségét... Komolyan végem van. ^^

Tetszett, hogy ebben a részben Sophie mamája is többet szerepelt. Megtudtunk róla pár érdekes dolgot, és még új szereplők is csatlakoztak a sorozathoz. Róluk csak annyit mondok, hogy Torin keltette föl leginkább az érdeklődésem, úgyhogy kíváncsi vagyok a spin-off részre, ami ez után következik.

Összeségben jó volt, tetszett, szerettem, de a vége egy nagy NEM! Attól sajna nem tudok eltekinteni.


Borító: Nekem tetszik. Igaz, én sem értem a macskát, de engem valamiért nem is zavar. :D
Kedvenc szereplők: Cal, Sophie apja és Sophie
Mélypont: a vége :(
Fénypont: Hex Hall és Torin
Csillagozás: 5/4.5