Keresés ebben a blogban

2018. szeptember 28., péntek

Fictional Boyfriend Tag

Halihó! Szóval @Gothic01 meginvitálására én is végre valahára nekiültem, és végre kitöltöttem a Fictional Boyfrien Book Tag-at. Szeritnem nem is kell mondanom, hogy iszonyat nehéz, néha már-már lehetetlen volt, választani a sok feljövő név/szereplő közül a fejemben. Nem is vagyok teljesen elégedett vele, de tessék, íme! Már nem fogom tovább változtatgani :D

1. A legromantikusabb férfikarakter

Cat és Bones
Bones (Crispin Russell) - Igazából egy csomó mindenkire rá tudnám sózni ezt a címkét, de valahogy úgy érzem, ez most Bonest illeti. Ugyanis akármennyire badass vámpír a pasi, ha Cat-ről van szó, teljesen meglágyul. De csakis a legjobb értelemben. :) Gyönyörű bókokat képes mondani, csodás szerelmi vallomásokat tenni, és mindezt anélkül, hogy papucsnak tűnjön.
Pár példa:

"
– Cicuska – (…) – négy órán át aludni, úgy, hogy a karjaim között vagy, sokkal pihentetőbb, mint nyolc órán keresztül végtelenül hánykolódva forgolódni, amiért nem vagy velem."

"– Imádom a kezedet – sóhajtotta. – Azt mondtad, úgy nézek ki, mint egy angyal? Mert akkor, Cicuska, a te kezed a mennyország és a te szemed az otthonom."

Simán tudnám folytati az idézgetést a végtelenségig, de akkor a többiekre nem futna idő.

2. A sötét és melankolikus rosszfiú - akinek azért van jó oldala is

Fekete Tőr Testvériség
Zsadist - Az a tipikus csöndes, agresszív, halálos férfi, akitől mindenki frászt kap, és tartja a minimum 2 méter távolságot. Nem igazán mondanám melankolikusnak, de attól még szerintem teljesen ebbe a kategóriába sorolható. Lelkileg nagyon el van cseszve szegény, egészen addig, amíg Bella személyében, meg nem jelenik a megmentője. Azért persze Bella előtt is megpillanthattuk párszor a jó oldalát, de a hatalmas változás csak a nagy ő után indult be.

"– Amíg nem találtál rám, halott voltam, bár lélegeztem. Világtalan voltam, bár láttam. Aztán eljöttél, és megsebzett lelkemet életre keltetted."

3. A természetfeletti pasi

A Court of Mist and Fury
Rhysand - Fura, mert az első két személy is természetfeletti, és Rhysand is simán bekerülhetne az első két kategóriába, mégis ide teszem, mert ide teszem. :D Aww, egyszerűen imádom!
♥ Ezt már írtam egyszer de nem érdekel, el kell ismételnem: Rhys egy igazi kincs. Nem elég, hogy ő a legerősebb Főúr, de egyben a legromantikusabb, legszexisebb és legbecsületesebb is egyben. Egy igazi álmodozó, védelmező. Komolyan mondom, ha kicsábíthatnék valakit a lapok közül, akkor az biztos ő lenne. 
Nagyon tetszik, hogy habár ő is megtalálta magának az igazit, mégse tunyhult el teljesen, továbbra is megmaradt az az erős, ne-cseszekedj-velem személyisége. Valamint végre valahára megmutatta az igazi arcát a gonosz álarc mögött, ami egyszerűen szerelembe ejti az olvasót.

“To the stars who listen—and the dreams that are answered.”


4. A srác, akit megszelídítenél

Sweet Temptation
Sawyer Evans - Az első nem természetfeletti pasi a listán. Igazából Sawyer nem egy rosszfiú, sokkal inkább egy csajozógép. Egy csajozógép, aki a lelke mélyén szeretne megállapodni a megfelelő nő mellett, így talán nem is lenne olyan nehéz dolgom vele. :D Ő a Men of Honor sorozat második részében kap főszerepet, és teljesen elvarázsolja az embert. Nemcsak a nagy szájával és dumájával, hanem a karizmájával, a vicceivel és a kedvességével. Egy vérbeli katona, aki igazán gondoskodó, ha a családjáról és szeretteiről van szó.
"I know without a fucking doubt that God made this beautiful girl just for me."


5. A barát-zónába tett szerencsétlen / szerencsés

Az éhezők viadla
Gale Hawthorne - Szerelmi háromszögeknél sajnos mindig megszokott, hogy valaki végül csak a barát zónában végzi. Itt szegény Gale lett az a valaki. Igazából én mindig sajnálom, ha a karakterek érzéseit nem viszonozzák a szereplők, és ez itt is így volt. Mégis azt kell mondanom, hogy Katniss helyében én is így döntöttem volna, bármennyire fáj is. Viszont a történetben Gale már alapból barátként indult, és csak később ismertbe be az érzéseit, így szerintem előrelátható volt a kimenetel. Gale és Katniss amúgy is nagyon hasonló személyiségek, így talán jobban is járnak egymás nélkül, csak barátként. Elvégre barátoknak tökéletesek egymásnak. :)

"Felhúzza a kesztyűt, kinyújtja és behajlítja az ujjait, aztán elismerően bólint. – Legalább a kezem nem fog fázni, amikor megdöglök."


6. A lelki társad

Stinger - A Skorpió fullánkja
Carson Stinger
- Ide is tudnék még találni pár másik könyves pasast, de még kitartok amellett, hogy Casron számomra a tökéletes. A Stinger az én nagy szerelmem! Rendesen lefagytam, azt sem tudom, mit írjak, pedig talán most lenne a legfontosabb. Egyszerűen nem is tudom rendesen kifejezni mennyire szeretem a könyvet, Carsont. Ilyen hűséges és odaadó férfit tudok elképzelni magam mellett. Olyan valakit aki annyira szeretne engem, mint Carson Gracet. Aki...
Ah, nem fogok itt áradozni, mert akkor már átmennék túl személyesbe, és azt nem akarjuk. :D

"Az élet vad dolog"



7. Akivel megszöknél

Carson Stinger - Hisz ki mással is mennék el, mint a lelki társammal?! *-*


8. Férfi, akiért mindent kockára tennél

Az csakis olyan férfi lehet, akibe majd őrülten szerelmes leszek. Olyan férfi, mint Carson Stinger, Daemon Black, Rhys, Marc Ramos, Bones, Sawyer Evans, Christopher Walker, Rowan Whitethorn, Rune Kristiansen, Archer Hale, Ridge Lawson, Lucas Maxfiel és még egy csomó álompasi egybegyúrva. Álmodni lehet. :D

9. Akivel szívesen ragadnál kettesben egy lakatlan szigeten

Luxen
Daemon Black - Teljes nyugalommal állíthatom, hogy vele biztonságban lennék, és 100%-ék, hogy egyszer sem unatkoznánk. Jó harcos, ontja a poénokat, tele van energiával, és halálosan romantikus is tud lenni, ha akar. Szóval vele bárhol, bármikor ott ragadnék egy lakatlan szigeten. De ha esetleg nem érne rá, van egy csomó másik pótterv is a készenlétben. :D

"– Micsoda? Nem is beszéltél, hanem…
– Eszméletlenre csókoltalak? – kérdezte ártatlanul. – Sajnálom, de ha velem vagy, csakis ehhez van kedvem. Na, jó, nem kizárólag, de eléggé közel áll…"


"– A világot is felégetném, hogy megmentsem őt!"



10. A kedvenc badass rosszfiúd
Gyönyörű sorscsapás


Travis Maddox - Az igazi forrófejű, bunyózós, motoron száguldós rosszfiú. Ő és Alex Fuentes volt az első két motoros rosszfiú, akikért teljesen odavoltam. Most is nehéz volt választani, de Travis az idők során talán egy kicsivel nagyobb nyomot hagyott bennem. Igazi bunkó tud lenne a pasi, könnyen eldurran az agya és keveredik folyton balhéba, mégis egyszerűen ellenállhatatlan. Mindig is imádtam amikor Abbyt védte, vagy csak épp megmutatta nekünk romantikus oldalát.

"
– Disznó vagy.
– Rosszabbnak is hívtak már – vonta meg a vállát."


"– … Menj haza.
A szemöldökét ráncolta. – Te vagy az otthonom."


Én most nem jelölnék meg senkit, de aki szeretné, nyugodtan töltse ki, a tag szabadon vihető forrásmegjelöléssel. :) Jó szórakozást.

Courtney Cole: Ha ​elhagysz (Megtört lelkek 2.)

Libri 2018
432 oldal
Fordította: Horváth M. Zsanett


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kölcsönadnád ​a szárnyad, ha a másik zuhanna?

Gabriel Vincent hadnagy egy háborús hős. Legalábbis az volt. Amióta hazajött Afganisztánból, Gabe képtelen kiverni a fejéből azt a rémálomba illő éjszakát a csatatéren, amely örökre megváltoztatta az életét. Tudja, hogy tönkrement az élete, amit csak sok sörrel és még több nővel tud elviselni. Egészen Madison Hill feltűnéséig.
Madison élvezi a szinglilétet. Legalábbis ezt hiszi. Szüleinek tragikus halála után átvette a családi étterem vezetését, és azóta semmi másra nincs ideje. Egészen Gabriel Vincent felbukkanásáig.

Noha elsőre fel sem tűnik nekik, Gabe és Madison hamar egymásba bolondulnak. Gabe-nek van egy sötét titka, és attól fél, hogy ha Maddy megtudja, milyen is ő valójában, a nő csalódik benne. Maddy pedig olyan gondokkal küzd, amelyeket Gabe talán nem értene meg. Felismerik, mekkora szükségük van a másikra, de ehhez meg kell küzdeniük az életük démonaival – és a démonokkal az a baj, hogy csak fájdalmak árán tűnnek el.
Vajon sikerül helyrehozniuk a múltat, mielőtt elveszítenék egymást?

Szomorú vagyok, mivel azt vártam, sokkal jobb lesz ez a rész, mint az előző, aztán kiderült, hogy nem. Maddy és Gabriel kapcsolata nekem annyira elhamarkodottnak, gyorsnak tűnt. Az elején egy csomót drámáznak, majd összejönnek kétszer, hogy aztán megint legyen később min drámázni. Plusz a szerelem is csak úgy megtörténik, ami nem is lenne fura máskor, de itt tényleg nem így vártam volna.
Az egész könyv nekem olyan fanfiction kelletű volt, tele katasztrofális mondatokkal, elhamarkodott cselekvéssel. Nem tudom, hogy ez a fordítás miatt lett-e ilyen, vagy angolul is ilyen kis gagyi, mindenesetre nem élveztem annyira, mint Mila és Pax könyvét.
Persze voltak jó részei is a könyvek, de valahogy többet vártam.






Borító: Még mindig imádom! Egyszerűen szuperek a magyar borítók :)
Kedvenc szerplők: Mila és Pax
Méylpont: az írásmód, a szereplők, fölösleges haláleset a vége felé
Fénypont: hogy szerepelt Mila és Pax is benne ^^
Csillagozás: 5/3

Courtney Cole: Ha ​velem maradsz (Megtört lelkek 1.)

Libri 2018
320 oldal
Fordította: Horváth. M. Zsanett

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Nem mindegy, hogy az ágyában vagy az életében

A huszonnégy éves Pax Tate egy igazi vadbarom. Tetovált, kőkemény rosszfiú, szemét hozzáállással. Persze minden oka megvan rá: hétéves volt, amikor az anyja meghalt, így Pax magára maradt az apjával, és rengeteg szorongással.
Azóta drogokkal és nőkkel próbálja elnyomni a fel-feltörő sötét múltat, amivel nem akar szembenézni, mint ahogy a lelke kongó ürességéről sem vesz tudomást. Ha úgy tesz, mintha nem lenne benne sivárság, akkor nincs is, nem igaz?
Tévedés.
Amikor megismerkedik a kedves és gyönyörű Mila Hill-lel, úgy érzi, a lány gyógyír lehet a be nem hegedő sebeire. Mila az igazi és az egyetlen, aki megmentheti Paxet saját megsebzett szívétől, akinek hatására megoldhatja a gondjait. De csak akkor, ha a férfi felhagy a szemétkedéssel, és engedi, hogy segítsék.
Az öntörvényű Pax mindezt jól tudja, és dolgozik a változáson.
Vajon ennyi elég ahhoz, hogy ne veszítse el Milát?

Erre is elsőre Zita (@ZitussKa) értékelése keltette fel az érdeklődésemet, aztán láttam, hogy a többieknek is nagyon tetszett, így most végre belevágtam. ^-^
Egy szó, mint száz, nagyon tetszett! Igen, az eleje pont egy olyan durr-bele-a-legrosszabba szitu, aminek hála Pax-et egyszerre sajnáltam, és találtam visszataszítónak. Nem semmi problémákkal küzd szegény srác, és tényleg szerencsésnek mondhatja magát, hogy ki tudott lábalni egy ilyen helyzetből. Szóval elnyerte a legrosszabb könyvpasi bemutatkozást, de a végére a csodálatomat is.
Nagyon tetszett Mila racionális gondolkáda, hogy nem ugrott bele egyből egy ilyen látszólag instabil kapcsolatba, hanem meg is mondta, hogy csak lassan akar haladni.
Azt hiszem a kedvenc jelenetem az, amikor Pax kiakad a csónakban Milara, viszont a lány olyan nyugodtan kezeli az egészet. Nem támad vissza, hanem szépen nyugodtan próbálja elmagyarázni, miért is érzi kicsit bizonytalannak magát.
Csak azért nem adom meg az 5 csillagot, mert szerintem lesz ez még jobb is, így egyenlőre arra tartogatom. :)



Borító: Nagyon tetszik! Sokkal szebb, mint az eredeti :))
Kedvenc szereplők: Mila
Mélypont: a könyv eleje
Fénypont: festős jelenet
Csillagozás:
5/4.5

Sarah J. Maas: A ​Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara (Tüskék és rózsák udvara 2.)

Könyvmolyképző 2017
750 oldal
Fordította: Hetesy Szilvia


Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.
Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.


"– Üdvözöllek az Éjszaka udvarában. – Rhys csak ennyit mondott."


Még mindig imádom! Még mindig hatalmas kedvenc!
Rhysand itt megmutatja valódi arcát, betekintést enged nekünk, hogy lássuk, a zord maszk egy igazán érző, szerető szívet takar.♥ És ezáltal az olvasót annyira magába bolondítja, hogy Tamlinról egy életre megfeledkezünk.

"– Egyszerre vagyok a vadászod és a tolvajod?
-Te vagy az én megmentőm, Feyre."


Az egyik ok, amiért ez a kedvenc részem a trilógiából, hogy Feyre mennyit fejlődik itt. Tudom, hogy már az első részben is megváltozott valamennyire, de itt komolyan a padlóról indul, és úgy kapaszkodik felfelé, amíg el nem éri a hegyeket. ^-^
Sarah mindig olyan nagyszerű és erős női karaktereket teremt, akikről az ember büszkén olvashat. Mert itt nem csak Feyre az, aki szerintem kivívja a tiszteletet magának, hanem Amren és Mor is.
Igaz, később néha az utóbbit jól megrázogatnám, hogy ébredjen már fel, de hát mindenkinek vannak hibái.
Rhys belső körének férfi tagjai is igazán figyelemre méltóak. Cassian a csibészes sármjával és Azriel a csendes titokzatosságával. Mind a kettő teljesen a szívemhez nőtt.

"– A csillagokra, mert meghallgatnak bennünket, és az álmokra, amik teljesülnek."

Ami a fordítást illeti. Tudom, hogy akik angolul olvasták a könyveket, panaszkodnak, hogy mennyire nem jó a fordítás… Nos, most végre én is megérthettem ezt. Amikor angolul olvastam az ACOMAF-t sokkal jobban, mélyebben átjártak az érzések olvasás közben, mint most. És nem, nem hiszem, hogy ez azért lett volna most másképp, mert már másodszor olvastam. Tény és való, hogy néha annyira szembeötlő volt a rossz fordítás, hogy az már fájt. Khmm… a Sárkány. Most komolyan?! De megpróbáltam ezeket minél inkább figyelmen kívül hagyni, hogy képes legyek újra élvizni a könyvet.

Viszont megtanultam a leckét, és mostantól minden, ami Sarah J. Mass, csak angolul olvasom. :)

                            "– Megérdemeljük egymást és a boldogságot."


Borító: Még mindig tetszik, de nem tudom, minek kellettek oda a tüskék :/
Kedvenc szereplők: Feyre, Rhysand, Amren, Azriel, Cassian, Mor, Bone Carver, Suriel...
Mélypont: a fordítás, és a vége... még mindig a vége :(
Fénypont: 54. és 55. fejezet
♥  ,a belső kör, minden egyes Feysand pillanat
Csillagozás: 5/5

Jennifer Ann: The ​Secrets Between Us

Magánkiadás 2017
268 oldal
Nyelv: angol

Some people keep secrets because the truth is too painful.
He keeps secrets to avoid losing her.
She keeps secrets to deliver revenge.

Seven years have passed since Cameron Quinn and Lincoln Farrington were high school sweethearts.
Seven years since she last saw him as the cops were taking him away.
Seven years since he left her to become a Navy SEAL.
When he suddenly comes back into her life, she’s forced to choose between following her heart, or sticking to a plan that would almost certainly destroy him.
His secrets brought them together.
Her secrets will tear them apart.


Nem is tudom, mit mondjak. Hülyeség a köbön.
Még ha az a jóféle hülyeség lenne, hogy haha, egyszer elolvasom, mert ok, akkor úgy lennék vele, hogy max. 3 csillag. De így?! Egy ilyen katasztrofális történettel és szereplőkkel?! Csak azért kap 2 csillagot, mert szép a borító az csábított el, és az én fáradozásomért.

Még a történet eleje okés volt.
Megismerkedünk Quinnel, aki el van jegyezve. Kap egy üzenetet a régi szerelmétől, hogy 7 év után szeretne vele találkozni, erre Quinn tudja, hogy nem szabadna, mégis elmegy.
A régi pasi nem más, mint Lincoln (Navy SEAL), akiről kiderül, hogy még mindig észbontóan dögös, és máig teljesen oda van az exéért. Egyedüli baj ugye, hogy mind a ketten egy csomót titkolóznak egymás előtt.
Ahogy az a titkokkal lenni szokott, mindegyik kiderül. Mindegyik borzalmas (szerintem), és mindegyik nagyot üt (a szereplők szemében). Egyik percben még dúl a l´amour, a másikban pedig felkapják a vizet, törnek-zúznak, elfutnak… Persze elég kb. egy nap, hogy mind a ketten rájöjjenek, attól még szeretik egymást, és újra szent a béke.

Egyik szereplővel sem voltam képes azonosulni, mert esküszöm, még egy fantasy világ is sokkal reálisabb, mint ez itt!
Tiszta szappanopera az egész. Legszívesebben elmesélném az egészet, hogy ti is velem szenvedjetek, de az már tényleg túl hosszú lenne. :D
Legalább a borító szép.


SPOILER!
Quinn, Lincoln ikertesójával van eljegyezve, de csak azért, mert a pasi szemét volt vele még anno a suliban, így Quinn meg akarja leckéztetni azzal, hogy ellopja a pénzét, amit amúgyis csak sikkasztott a gonosz ikertesó.

Mikor ezt így elmondta Lincoln-nak, az csak nézett rá, hogy: „Mi van? Hülye vagy, vazze? Van nekem is elég pénzem.” stílussal :D Erre Quinn beköpte, hogy őt bizony megerőszakolta Kellen, a gonosz ikertesó.

Nos, mikor ez kiderült, legszívesebben itt dobtam volna el az olvasóm, mert…! Még a vallomás előtt megtudhattuk, hogy Quinn egyszer már önszántából lefeküdt Lincoln tesójával, csak azért, mert egyformák, és így legalább úgy tehetett, mintha Lincoln-nal lenne, amikor hiányzott neki.
Azt gondoltam, oké, ennyi Qiunn titka, de nem! Mert kellett még pár fejezet ahhoz, hogy kiderüljön, a csajt nem is egyszer erőszakolták meg, hanem kétszer. És azt olyan nyugalommal közölte nemcsak a szerelmével, hanem az anyjával is, hogy csak néztem. Még mondta is, hogy: "Semmi baj, már túl vagyok rajta."
SPOILER!



Borító:
Gyönyörű *-* főleg ez vett rá, az olvasásra
Kedvenc szereplők:
nincs
Mélypont:
lásd, spoiler
Fénypont:
nincs
Csillagozás:
5/2

2018. szeptember 8., szombat

Kylie Scott: Deep ​– Tónus (Stage Dive 4.)

Könyvmolyképző 2017
344 oldal
Fordította: Császár László

Ennek az egyéjszakás kalandnak nem így kellett volna végződnie…

Pozitív. Két kicsi vonal a terhességi teszten azt jelenti, hogy Lizzy Rollins teljesen mindennapi élete mindörökre megváltozik. És mindez egyetlen hatalmas hiba miatt, amit Las Vegasban követett el a Stage Dive lehengerlően szexis basszgitárosával, Ben Nicholsonnal. Kit érdekel, ha Ben volt az első férfi, aki miatt Lizzy úgy érezte, nem tud ellenállni a vágyainak? Sajnos azonban a lány azzal is tisztában van, hogy teljesen mindegy, ő mire vágyik, Ben egy kellemes szórakozásnál semmi többet nem akar.
Ben tisztában van vele, hogy számára Lizzy érinthetetlen. Tökéletesen és végletesen. Mivel a legjobb barátja feleségének a húga, teljesen mindegy, mennyire izzik kettejük között a levegő, teljesen mindegy, mennyire kedves és szexis Lizzy, okosabb, ha távol tartja magát tőle. Azonban egy pillanatnyi megingás a Bűn Városában, és Ben kénytelen megtanulni, hogy ami Vegasban történik, nem biztos, hogy Vegasban is marad. Ő és Lizzy most már a lehető legmélyebb módon kötődik egymáshoz… de kialakulhat ebből valódi szerelmi kapcsolat?


A várva várt befejezés. Nagyon vártam már ezt a részt egyrészt, mert Ben nagyon szimpatikus volt, másrészt pedig az angol borító miatt, ami egyszerűen szemetgyönyörködtető. *-* Picit viszont úgy érzem, csalódtam mind a két téren.

Ne értsetek félre, imádtam a könyvet, mert mind már sokszor elmondtam, az ilyen sztorikért élek-halok! De nekem az előző részekből valahogy sose az jött le, hogy Ben ilyen bohém, elköteleződés mentes életet élne. Úgy gondoltam, ha megtudja a híreket, persze ki lesz akadva ő is, de közben kész lesz, hogy felelőséget vállaljon a tetteiért. Nem pedig, hogy ennyit fog érzelmi „fogócskázni” Lizzy-vel, és sorban ontja majd a rosszabbnál rosszabb válaszokat.

Szóval igen, valahol egy kicsit csalódtam Ben-ben, viszont örültem, amikor a fiúk jól helyretették, főleg Jimmy. Mert nagyon megérdemelte, hogy végre észhez térjen. Azután persze már könnyű Ben-be is beleszeretni. Mert… azta! Ez a pasi is aztán nagyon tud, ha akar. :D
Lizzy szókincse kicsit készületlenül ért, pedig róla nem hittem azt, hogy szende kislány lenne. De ez csak jó volt, mert legalább volt min szórakozni, nem esett egykönnyen kétségbe, és mert hinni a pozitív végkifejletben.

Az epilógus igazán cuki lett, főleg mert Jimmy és Lena is meg lettek említve. ^-^
Szerintem még majd tuti előkapom valamikor a Stage Dive egy-egy részét újraolvasásra.


"Lizzy: A rózsák vörösek, az ibolyák kékek, bejössz nekem Ben, én bejövök néked?
Ben: Vacak költő vagy."




Borító: jó lett így is, mert legalább passzol a többi részhez, de az eredeti akkor is ezerszer szebb
Kedvenc szereplők: Lena, Jimmy, Lizzy... a végére Ben is :D
Mélypont: Ben hülye viselkedése és Martha... hogy neki mi a fenéért kellett felbukkannia?!
Fénypont: az epilógus
Csillagozás: 5/4,5

2018. szeptember 7., péntek

Kristen Callihan: Idol (VIP 1.)

Könyvmolyképző 2018
400 oldal
Fordította: Szabó Krisztina

„A ​zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat.”

LIBBY
Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom.
Az enyém lehetne, ha lenne hozzá bátorságom. A probléma az, hogy az egész világ őt akarja. Hogyan tartsak meg egy bálványként imádott rocksztárt, amikor mindenki azon mesterkedik, hogy elvegye tőlem?

KILLIAN
A világ egyik legnagyobb rockbandájának énekeseként áloméletet éltem. De egyetlen végzetes döntés elég volt hozzá, hogy mindez a darabjaira hulljon.
Most minden romokban hever.
Aztán megismertem Libertyt. Morcos, magának való lány – de egész aranyos. Á, kamu. Az igazság az, hogy ha csak hozzáérek, eszméletlenül dögössé válik, és sokkal jobban vágyom rá, mint bármelyik, a nevemet sikító rajongómra valaha is.
A világ hangosan követeli, hogy álljak vissza a színpadra, de nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Ki kell találnom, hogyan csalogassam ki a csigaházából, hogy velem maradjon.
Mert mióta megismertem Libbyt, minden megváltozott. Minden.


Én személy szerint imádtam! Pont egy ilyen romantikus sztori vágytam, és meg is kaptam benne mindent, amit elképzeltem. Igaz, hogy volt két erotikus jelenet, amitől kb. padlót fogtam a röhögéstől, ilyen se volt még, de hát ez van :D Szerencsére később már nem voltak ilyen gondok, és legalább sikerült jót nevetnem nekem is. Nézzük mindennek a pozitív oldalát!

"– Nekem nem kell a világ – suttogja.
– Akkor mi kell? – kérdezem éppolyan halkan.
– Te – válaszolja."



A történet nagyon cuki, és nem is annyira klisés, mint a kezdetkor gondoltam.
Libby és Killian is szerethető karakterek. Tetszett Libby nagyszájúsága, hogy folyton mindenkit kioszt, nem hagyja magát... és a lágyabb, kicsit bizonytalanabb oldala is, ami az elején visszatartotta, de később már ezt is uralta, elfogadta, és ezáltal sokkal jobban érezte magát a bőrében.
A találkozásuk Killiannal oltárira sikeredett. Valamint a későbbiekben is.... micsoda szócsatákat vívtak! :D  Killian engem is totál elvarázsolt. Nem hagyta annyiban, ha Libby épp bizonytalankodott, vagy kiborult, hanem igenis megmondta a magáét, kitárta az érzéseit. Ezt mindig is szerettem a karakterekben/emberekben, ha kerek-perec kimondják, hogy éreznek, és nem kertelnek.
Igaz, itt is volt pár "magam elé helyezlek, nem leszek önző" duma, amiből csak félreértés lett, de így legalább mind a ketten megtapasztalhattak egy másik opciót is az életben, és rájöhettek, mi is az, amira igazán szükségük van.

"– A lehető legrosszabb dolog, amit tehet az ember az életben, ha félelemből nem használ ki egy lehetőséget."

Nagyon szeretek rockerekről, énekesekről olvasni, és hogy hogyan találnak rá a szerelemre. Egyrészt a sok jó zene miatt, amit ilyenkor az írók beleírnak a sztoriba, másrészt pedig a történet meseszerűsége miatt. Az ilyen könyvekre mindig romantikus ábrándozásokként gondolok, ami képes arra, hogy bármikor kikapcsoljon és mosolyt csaljon az arcodra. :)
Az Idol is pont egy ilyen nagyszerű kreálmány. Megkaptam a szerelmet, az utazást, zenéket, vicces bandatagokat, és érdekes karaktereket, akikről nagyon szívesen olvasnék a folytatásokban.


"A zene a barátoddá válik, ha nincs egy sem, a szeretőddé, ha éppen arra vágysz. A haragoddá, a bánatoddá, az örömöddé, a fájdalmaddá. A hangoddá, ha nem találod a szavakat. Csodálatos dolog részesévé válni mindennek, szerepet játszani valaki más életének zenei aláfestésében."




Borító: Gyönyörű, imádom *-*
Kedvenc szereplők: Killian és Libby természetesen
Mélypont: nem volt, mindent imádtam :)
Fénypont: Killian és Libby találkozása, amikor Killian először hallja Libbyt énekelni, első közös zenélés a bandával, amikor kiderül a titok, Killian félresikeredett Prince üzenete :D
Csillagozás: 5/5