440 oldal
Fordította: Molnár Edit
Óvakodj az élőktől!
Ne bízz a holtakban!
Gansey már évek óta egy eltűnt király nyomait kutatja, és szép lassan a barátait is bevonja a küldetésbe: Ronant, aki álmokat rabol meg; Adamet, aki elérte, hogy más rendelkezzen az élete fölött; Noah-t, akinek már nincs is igazi élete; és Blue-t, aki szerelmes Gansey-be… miközben jól tudja, arra rendeltetett, hogy megölje a szerelmét.
A végjáték megkezdődött. Az álmok és a rémálmok egybefolynak. Szerelem és veszteség elválaszthatatlanná válnak. És a keresés már nem egy konkrét útvonalra szorítkozik.
A Kirkus Reviews ezt írta a Hollófiúk-sorozat előző darabjáról (Kék liliom): „Ez a párját ritkító sorozat várhatóan viharos végkifejlettel zárul.” Nos, a vihar megérkezett a virginiai Henriettába a halál, a vágyakozás, a megvilágosodás és egy brutális igazság kíséretében. A Hollókirállyal Maggie Stiefvater felteszi a koronát remekművére.
A legvonzóbb, legérzelmesebb, legelbűvölőbb mágikus világ, amit írói fantázia teremthet.
Elég sokat gondolkodtam a könyvön, mert habár tetszett, azért voltak dolgok, amiket hiányoltam. A történet továbbra is nagyon érdekes volt, komolyan már én nem bírtam kivárni, mikor találja meg a csapatunk Glendowert. Mindenki, de főleg Gansey annyit kutatott már utánna, hogy tűkön ülve vártam, vajon tényleg rá-e talál, tényleg teljesíteni fog-e egy kívánságot?! Így amikor kiderült, ami kiderült, kicsit csalódtam, de közben nem is annyira... inább Ganseyt sajnáltam.
"– A szemedben fák – tette hozzá Calla a szokásosnál gyengédebben. – A szívedben csillagok."
Tetszett Blue és Gansey kapcsolata, igazán aranyosak voltak együtt. Azt a bizonyos csókot is már rettegve – de közben izgalommal is – vártam, és nem kellett csalódnom.
Egy csomó mindenen most is meglepődtem, még azon is, amin nem kellett volna. :D De ez inkább olyan kellemes meglepődés, amin inkább olvadozhat az ember. Ronan és Adam annyira édesek voltak ^-^ Persze volt olyan is, amit furcsának találtam, de azt is csak pár percig, mert hát ebben a sorozatban soha semmi nem lehet túl furcsa. Pl. Blue apja, Cabeswater… Idővel a furcsa is logikus lesz, úgyhogy nem kell félni. :D
"Adam vidáman mosolygott. Ronan háborúkat robbantott volna ki, városokat gyújtott volna fel ezért az őszinte, ruganyos, kedves mosolyért."
Amivel viszont nem vagyok teljesen kibékülve, az Szürke. Illetve az, ami vele történt. Én annyira bírtam őt, és ilyen lezáratlan véget kapott szegény. :( Meg néhol szívesebben olvastam volna több szóban kifejezett érzelmet is a szereplőktől. Maggie csodálatosan ír, és a szereplőinek nincs is szükség beszédre, hogy megértsük mit éreznek, de most néhol mégis hiányoltam ezt. Jó lett volna, ha Adam és Ronan picit többet kommunikál, vagy Gansey-től is kicsit többet vártam, bizonyos helyzetekben, és Blue is kicsit szenvedhetett volna látványosabban.
Oh, és még ott van Noah. Miatta kicsit haragszom is írónőre, mert egyik percben még van Noah, a másikban már nincs. Plusz csak én éreztem úgy, mintha Gansey megint Noah-nak köszönheti az életét?!:/
Ezek ellenére viszont ki vagyok békülve a befejező kötettel. Szépen minden a helyére került, itt-ott maradtak nyitott kapuk is, hogy a fantáziánk dolgozhasson.
"Ahogy a telefon fölé hajoltak, Gansey kigombolta a kabátját, és magához húzta Blue-t. Ez is különös, varázslatos élmény volt. A mozdulat könnyedsége, Gansey meleg teste, Blue hátán lüktető szívverése. A fiú Blue sérült szemére tapasztotta a tenyerét, mintha meg akárná óvni, de ez is csak ürügy volt arra, hogy megérinthesse a lányt."
Borító: Gyönyörű *-*
Kedvenc szereplők: Ronan, Blue és Gansey
Mélypont: sajnáltam, amikor Ronan egyik családtagja meghalt :(
Fénypont: a Ronan és Adam részek, és amikor Blue az apjával beszélget
Csillagozás: 5/4.5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése