Keresés ebben a blogban

2017. november 16., csütörtök

Jennifer L. Armentrout: White ​Hot Kiss – Perzselő csók (Komor elemek 1.)

Könyvmolyképző 2017
480 oldal
Fordította: Komáromy Zsófia

Az ​első csók az utolsó lehet.
A tizenhét éves Layla nem vágyik másra, csak normális életre. Szeretne beilleszkedni az iskolában, és rendes randira menni a dögös Zayne-nel, akibe egy örökkévalóság óta bele van zúgva. Az a gond, hogy Zayne úgy bánik Laylával, akár a kishúgával – ráadásul a lány élete csöppet sem normális. Layla félig démon, félig gorgó, és olyan képességekkel rendelkezik, mint senki más. És bár Zayne őrző, azaz a gorgók közé tartozik, akiknek feladata a démonok levadászása és az emberek védelme, Layla csókja megölne bárkit, akinek lelke van – beleértve Zayne-t is.
Aztán a lány megismerkedik Rothtal: a tetovált, pokolian szexi démonnal, aki azt állítja, hogy minden titkát ismeri. Layla tudja, hogy távol kéne tartania magát tőle, de nehéz ellenállni a kísértésnek, amikor ezzel a fiúval végre nem akadály a csókolózás. Ha megbízik Rothban, azzal végleg tönkreteheti az esélyeit Zayne-nél, miközben árulónak bélyegezheti az őrzők családja, akik felnevelték. Ám miután Layla egy erőszakos démon-összeesküvés kellős közepén találja magát, az ellenség csókja egyszeriben semmiségnek tűnik a közelgő világvégéhez képest.

Édes Jézus Jennifer! Már megint mit műveltél velem? Kit érdekel, hogy már egyszer olvastam, így tudtam, mire számítsak a végén, ha egyszer még most is nagyot üt! Nagyot és fájdalmasat. Persze közben imádtam minden sorát.
Már maga a borító annyira perzselő ;) ,és ami bévül van, szintén csodálatos. Imádom, hogy az írónő ilyen szuper fantasy-kat tud kreálni. Plusz szívdöglesztő pasikat, róluk se feledkezzünk meg.

"– Már megmondtam. Rosszfiú.
– Az a kedvenc típusom"



Ebben a könyvben konkrétan Roth az, akit a női szívek elrablójának nevezhetünk. Ha ez a szexi démon egyszer felbukkan, már le sem akarod többet tenni a könyvet. Imádom a humorát, a piszkálódását, kígyóját és cicuskáit
nem kódolt pervezség, tényleg állatok xD, és hogy milyen óvón és szeretőn bánik Laylával. Nagyon remélem, hogy a folytatásban is sokat fog szerepelni.

"– A gonosznak is van édes oldala"

Layla is egy nagyon menő főhős, habár itt-ott szerintem lehetne keményebb. Reméljük később már ki mer állni magáért, és nem fog mindenért bocsánatot kérni. Ez a sok mentegetőzés Zayne és Abbott miatt van, ezért sem bírom őket. Tudom, hogy Zayne jó srác, de akkor sem Laylához való.
Jó lenne Stacey-Sam párosról is többet olvasni, mert én őket is nagyon megszeretten.

Amúgy a történetet még mindig nagyon imádom. Vízköpők és démonok. Kíváncsi vagyok mit lehet még ebből kihozni. :)

"– Abban a pillanatban elvesztem, hogy rád találtam."

Első értékelés itt.

Borító: Layla és Roth... hát van ennél jobb? :D *-*
Kedvenc szereplők: Roth
♥, Layla
Mélypont: a vége még mindig :(
Fénypont: első csók, második, hamadik... Bambi, cicusok, kertes jelenet
Csillagozás: 5/5 Ajánlom!

Jodi Ellen Malpas: A ​védelmező

Művelt Nép 2016
462 oldal
Fordította: Medgyesi Csilla

Az ​emberek azt hiszik, mindent tudnak Camille Loganről: apuci kicsi lánya, gyönyörű, elkényeztetett fiatal nő, akinek az életstílusát az apja finanszírozza. De Camille-nak feltett szándéka, hogy nem hagyja magát irányítani. Keményen megharcolt a függetlenségéért és a boldogságért, de hirtelen azon kapja magát, hogy az élete veszélybe került az apja egyik könyörtelen üzleti lépése miatt. Haragszik ugyan, de félti az életét, elfogadja tehát a döntést, amelyet az apja hoz, hogy megvédelmezze. Arra azonban nem készült fel, hogy az SAS egykori mesterlövésze belép az életébe.
Jake Sharp a személyes poklának foglya. Egyetlen egyszer nem koncentrál eléggé, és a következmények beláthatatlanok voltak – emberileg és szakmailag is tönkretették. Elvállalja a testőr szerepét Camille Logan mellett, bár nem ilyen fajta munkára lenne szüksége, hogy elterelje a figyelmét a démonjairól. A nők és Jake nem jönnek ki jól egymással, de még mindig az örökösnő védelme a kisebbik a két rossz közül. Ám Jake gyorsan rádöbben, hogy Camille nem az a nő, akinek hitte. Hanem melegszívű, együtt érző lány, akinek a jelenléte megnyugtatja őt, így a megvédelmezése hamarosan többet jelent Jake számára egy jól fizető állásnál, bármennyire harcol is ez ellen. Jake-nek feloldozásra van szüksége. Egy idő után már Camille-ra is. De tudja, hogy nem kaphatja meg mindkettőt.

Kicsit gondolkoztam, hogy vajon hány csillagot is adjak a könyvnek. Mert habár az elején, még ha láttam is benne hibákat, nagyon bejött, sajnos később már egyre inkább csak untam.
Maga az alaptörténet nem rossz, sőt. Nagyon romantikus, a borító is gyönyörű, viszont a kivitelezés már egy kissé slampos. Nem tudott úgy teljes egészével magával ragadni, pedig én tényleg élveztem Camille és Jake szócsatáit, túlfűtött pillantásait…
Néha azon kaptam magam, hogy teljesen elbambultam és már nem is olvasok. Voltak részek, amelyek viszont lekötöttek, aranyosak vagy izgalmasak voltak.



SPOILER!
A szereplők közül viszont senkit nem sikerült megszeretnem. Cami még elment, de Jake nagyon nem. Az a rész pl. ahol megkéri Cami kezét olyan gyönge volt, mint a harmat. Semmi romantikus nem volt benne. És miután hazaértek, bemondja a nőnek, hogy nézzen ki saját magának gyűrűt a neten, kezdje el tervezni az esküvőt, aztán egy „Jó szórakozást!” köszönéssel lelép. Ezután számomra már tényleg hanyatlásnak indult a könyv.
SPOILER VÉGE!



De azért kikapcsolódásra szerintem pont jó, és tudom, hogy másoknak viszont mennyire tetszett. Sajnos nálam nem aratott akkora sikert. Apum szavaival élve: „Gyönge hármas.” :D


"Nem vihetem ki őt a fényre, ha elégedett azzal, hogy a sötétben él."



Borító: Gyönyörű *-*
Kedvenc szereplők:
nincsen
Mélypont:
ami a spoileres részben van, Jake viselkedése is többször kiakasztott, meg a fordítás szerintem elég gagyi lett :/
Fénypont: a fotózásos rész :D
Csillagozás: 5/3

Colleen Hoover: Maybe ​Someday – Egy nap talán (Egy nap talán 1.)

Könyvmolyképző 2017
392 oldal
Fordította: Barthó Eszter

A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább.
Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra.
Az Egy nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney izgalmakkal teli világába.


Ez a történet annyira szívmelengető.
Ha Colleen alkot, akkor mindig valami csodálatosat, de ez a könyve… A Maybe Someday számomra eddig a legkülönlegesebb. a Szívcsapással együtt
Leginkább a zene és Ridge miatt mondanám ennyire kiemelkedőnek a történetet, de hazudnék ha Sydney szintén nem tett volna rám akkora benyomást, mint az előző kettő. Olyan jól kezeli az egész helyzetet, amibe belecsöppent. Ő és Ridge mindig képesek őszintén beszelégteni, hol szavakkal, hol a zenén keresztül. ♡ És habár mindkettő nagyszerű, mégis amikor az utóbbit választják, az csodálatos. Mindig teljesen elérzékenyülök, ha meghallom az egyik dalukat.

"Senki sem ura a szívének."

A fordító is szerintem nagyszerű munkát végzett. Kicsit féltem, hogy milyenek lesznek a dalok magyarul, de nem kellett volna. Nagyszerűek lettek. Viszont angolul az igazi ;)
Maggie most is nagyon szerethető volt. Meg is sajnáltam, pedig valahol neki is jobb így. Elvégre ő tudja mi kell neki, hogyan akarja élni az életét.
Warren és Bridgette – örülök, hogy nekik is kijutott egy külön kis novella, mert amit majd ott lerendeznek… :D
Lényeg a lényeg, olvassátok. Ha pedig már olvastátok, duplázzatok, triplázzatok.
Nálam hatalmas kedvenc!♡

"Hiszem, hogy az életben találkozunk néha olyanokkal, akiknek a lelke teljesen kompatibilis a miénkkel. Egyesek lelki társaknak nevezik őket, míg mások igaz szerelemnek."



Borító: Imádom, annyira gyönyörű *-*
Kedvenc szereplők:
Ridge, Sydney, Warren, Maggie és Bridgette is :D
Mélypont: a sok gyötrődés, szívfájdalom a kialakult szituáció miatt
Fénypont: a dalok közös megalkotása- főleg a Maybe Someday, első csók, Ridge megszólal, Ridge fellépése - Hold on to you

Csillagozás:
5/5 Kedvenc!

2017. november 4., szombat

Sarah J. Maas: A ​Court of Wings and Ruin (A Court of Thorns and Roses 3.)

Bloomsbury 2017
706 oldal
Nyelv: angol

Feyre has returned to the Spring Court, determined to gather information on Tamlin's maneuverings and the invading king threatening to bring Prythian to its knees. But to do so she must play a deadly game of deceit-and one slip may spell doom not only for Feyre, but for her world as well.
As war bears down upon them all, Feyre must decide who to trust amongst the dazzling and lethal High Lords-and hunt for allies in unexpected places.
In this thrilling third book in the #1 New York Times bestselling series from Sarah J. Maas, the earth will be painted red as mighty armies grapple for power over the one thing that could destroy them all.

Ez tényleg egy ajándék. Az egész sorozat.❤

Egyszerre vagyok boldog, – hogy olvashattam – és egyben szomorú is – mert véget ért.
Feyre már az első részben megmutatta, hogy milyen fából is faragták, engem mégis képes volt újra és újra meglepni a kedvességével, bátorságával, kitartásával, szemfülességével. Tényleg csak néztem, hogy milyen kis csapdát állít az elején Tamlinnak. Nagyon tud trükközni a csaj, az biztos. Jó volt látni, hogy Lucien milyen személyiség, ha nincs Tamlin bafolyása alatt. Sajnáltam is, hogy később már nem szerepelt olyan sokat. Örülnék, ha megtalálná a boldogságot. Legyen az Elain… netán Vassa mellett.

I see all of you, Rhys. And there is not one part that I do not love with everything that I am.

Amikor Feyre és Rhys újra találkoztak… na ott végem volt. *-* Annyira imádom a párosukat. Hogy mind a ketten milyen mély hatással vannak a másikra, mennyire szeretik egymást. Rhysand is megint megmutta, hogy mennyire értékes férfi is ő. Hogy Feyre miért szereti annyira, hogy a barátai, Velaris lakosai miért szeretik annyira.

"My love."

Ebben a részben mindenki küdött teljse erőbedobással, hogy legyőtték Hybern királyát. A többi udvar uralkodóját is jó volt megismerni. Érdekelt volna, vajon Helion mit szólna Lucien-hez. Remélem erről is lesz még szó. Nagyon sok mindenki nem kapott rendes befejezést, ezért is örülök, hogy ezzel még nem ért véget teljesen az ACoTaR sorozat. Viszont Rhys és Feyre. Legalább róluk biztosan tudjuk, hogy minden rendben. Örültem volna még egy epilógusnak, ahol betekinthetünk egy kicsit kettejük jövőjébe, de sebaj.
Olvasás közben nagyon sokszor utáltam Tamlint, és nem értettem, hogy a francba válhatott ilyenné. A végén mégis… hát igen, megsajnáltam szegényt.

”Be happy, Feyre," he said quetly.

Rhys okozott egy kisebb szívinfarktust a végén, csakúgy mint Amren, aki egyszerűen csodás volt mindig. És Varian. Az a bizonyos jelent! Imádtam! <3

Mor is okozott meglepetést, viszont valahol sejtettem. Azriel-ről csak annyit, hogy kérdlek, hadd legyen már boldog szegény szívem. Annyira szeretem Azrielt, ezért úgy fáj, amikor szenved és szomorkodik.
Bevallom én Nestával nem voltam olyan jó barátságban az elején, mert annyira rideg egy csaj, hogy az nem igaz. Viszont amikor végre elkezd segíteni Feyre és csapatának, amikor elkezd kicsit feloldódni, mindjárt kedvelhetőbb személyiség. Tudom, hogy ő is sokmindenen ment keresztül, hogy bonyult személyiség, de akkor is. Viszont nagyon imádom őket Cassiannal, így remélem hallunk még róluk.

„One life may change the world.”


Csakúgy, mint az Üvegtrón sorozatban itt is egy csomó szereplő van, akiről szívesen olvasnék még, mert érdekesnek tartom, vagy már megszerettem, és nem akarom elingedni. Biztosan újra fogom még olvasni nem csak ezt, de az egész trilógiát.
Kedvenc, kedvenc, kedvenc.❤

„Remember that you are a wolf. And you cannot be caged.”


Lehet, hogy kuszára sikeredett az értékelés, de egyszerűen annyi gondolat kavarog bennem. :D


Ui: Kihagytam egy nagyon fontos dolgot. Suriel. Kövezzetek meg, de én majdnem sírtam. Imádom ^-^




Borító: Gyönyörű *-* imádom
Kedvenc szereplők:
Rhys, Feyre, Azriel, Cassian, Amren, Suriel, Mor, Elain, Lucian, Nesta, Bone Carver, Varina, Tarquin, Helion... igazából majdnem mindenki :D <3
Mélypont:
Suriel-Feyre jelenet, Rhysan "I love you" jelenet, Cassian és Neste a végén, Bitch Ianthe, és Tamlin viselkedése
Fénypont:
Feyre és Rhys újra együtt, Azriel és Elain cuki jelenetei, Amren és Varian *-*, a Bone Carver jelenet, amikor Feyre és Rhys van jelen nála, Azriel viccelődik...
Csillagozás: 5/5 Kedvenc!