Keresés ebben a blogban

2016. március 30., szerda

Mia Sheridan Leo esélye (A szerelem csillagjegyében 2.)

Könyvmolyképző 2015
312 oldal
Fordította: Margittay


Megérdemel-e mindenki egy új esélyt? Az is, aki hazudik érte?
Jár-e mindannyiunknak egy újabb dobás? Akkor is, ha részben mi okoztuk a saját vesztünket?
Mi mindent követnél el azért, hogy új esélyt kapj a szerelemre? Hogy új esélyt kapj az életre? Hogy elmondhasd a saját történetedet?
Evie már elmondta az övét. De minden szerelemnek két oldala van. Most adjunk egy esélyt Leónak!


Vártam pár hónapot az első rész után, mire nekikezdtem a folytatásnak, és ennek nagyon örülök. A Leo esélye ugyanaz, mint a Leo, itt-ott kibővítve pár szállal, amit Evie szemszögéből nem láthattunk.

Evie

"Ami megszépíti a világot, az nem más, mint a remény."

Jó volt újra átélni ezt a szép történetet. Így jobban megérthettük Leo-t is, hogy miért hazudott, és hogy mennyire kétségbe volt esve. Ott voltak a kórházas jelenetek, ami hozzáadott még valami pluszt a történethez, mellesleg ezek nagyon tetszettek, de sajnos semmi több. Ezért is örülök, hogy nem egymás után olvastam a két könyvet, mert lehet, akkor már unalmasnak találtam volna a folytatást.


Leo

De így... így tökéletes volt! Leo továbbra is egy eszméletlen karakter, igazán könnyű megszeretni. Annyira szomorú, ami vele történt. Szerencsére a banya elnyeri méltó büntetését a végén, Evie és Leo pedig boldogan élnek, amíg...


"Mindig azt hittem, hogy az otthon az egy hely, most pedig kiderül, hogy egy személy. Az otthon maga Evie."


Nagyon szeretem az ilyen második esélyes történeteket, mert én hiszek benne, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt. Lehet, hogy Leo nem a legjobb döntést hozta, amikor hazudott Evie-nek, de legalább beismerte a hibáját, és elakarta mondani neki az igazat. Valahol még jobb is, hogy így alakultak a dolgok, mert legalább látták, hogy milyen lenne együtt, hogy milyen könnyű a másikat szeretni.

"Tudja maga, mekkora bátorság kell ahhoz, hogy az ember nap mint nap ki merje tenni a lelkét? Hogy szeretni tudjon akkor is, ha keselyűk köröznek körülötte, és csak az alkalmat lesik, hogy a szívébe téphessenek? A rohadt életbe, mennyivel könnyebb érzéketlenül élni!"

Evie is egy igen kedvelhető karakter. Az a lány kívül-belül szép, és ezt mások is észreveszik a környezetében. Tudja, milyen az, ha az ember keményen megdolgozik a megélhetésért, és becsüli ezt. Mert ugyanúgy tudja, milyen az, amikor valakinek nincs semmije, és csak magára számíthat az életben.
Evie minden apróságnak tud örülni. Mindenkivel kedvesen bánik, mert egyszerűen ilyen a természete. És amikor Willow-nak mondott mesét... az gyönyörű volt *-*

A szerelmi részek is nagyon bejöttek, viszont itt már meg kell jegyeznem, hogy sajnos nekem is akadtak problémáim a fordítással. Volt egy pár furcsa mondat, ahol csak néztem, hogy akkor ez most hogy is van?!
Érdekes, hogy az 1. részben ezek fel sem tűntek, ha voltak. Már akkor hallottam, hogy sokaknak nem tetszett a fordítás, de szerintem a Leo-val nem volt semmi baj. Itt főleg a pikánsabb részeknél lehetett észrevenni, és egy kicsit rontott az élményből. De szerencsére más nem volt, ami zavart volna.
Evie és Leo szerelme mindent ellensúlyozott :)

"Annak idején, mikor Leóval tervezgettünk, álmodoztunk és szerettük egymást ott a tetőn, még nem gondoltuk, hogy a boldogsághoz vezető út tele lesz kerülőutakkal, csapdákkal és fájdalommal. Nem tudtuk, milyen sok szeretetre, megbocsátásra és megértésre lesz szükség, hogy visszataláljunk az útra, ami a miénk, és amin együtt kell végigmennünk."

Ami még iszonyatosan tetszett, az a könyv vége volt. Kaptunk egy igazán szép, és boldog lezárást, ami az első részben hiányzott. Szeretem az ilyen pár évvel később befejezéseket, így legalább tudjuk, hogy főhőseink tényleg jó életet élnek.

Valamint van még egy kis részlet is a következő részből, aminek Stinger a címe. Naaggyon várom már, érdekesnek tűnik ^^

  "Azért harcoltam érted, mert érted megéri harcolni."



Borító: Imádom! Annyira gyönyörű *-*
Kedvenc szereplők: Leo, Evie, Dr. Fox
Mélypont: fordítás, minden ami Lauren
Fénypont: amikor kiderül az igazság, a tetoválás, a vége
Csillagozás: 4.5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése