Keresés ebben a blogban

2016. március 8., kedd

Katie Cotugno: Hogyan szeress?

Ciceró 2014
392 oldal
Fordította: Tulics Mónika

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
ELŐTTE:
Reena Montero szerette Sawyer LeGrande-ot amióta az eszét tudta: olyan természetes volt ez számára, akár a levegővétel, és olyan végtelen, akár az idő. Csakhogy Sawyer ezt látszólag egyáltalán nem észlelte… amíg egy napon, hihetetlen ugyan, de megvilágosodott. Reena és Sawyer zűrös és bonyolult kapcsolatba kerültek egymással. Aztán Sawyer hirtelen, egyetlen szó nélkül lelépett a párás floridai városból, Reena pedig magára maradt összezavarodva és – terhesen.

UTÁNA:
Szinte három év telt el, és Reena életének középpontjába egy új viszony került: a lánya, Hannah iránti szeretet. Reena megtanult Sawyer nélkül élni, és végre képes saját maga irányítani életének különös és váratlan eseményeit. Ám éppolyan hirtelen és váratlanul, ahogy annak idején lelépett, Sawyer egy napon ismét feltűnik a városban. Reena semmit nem akar tőle, viszont hazugság lenne azt állítani, hogy Sawyer megjelenése nem mozgat meg benne valamit. A múltbeli események után azonban vajon megengedheti-e magának, hogy újból belészeressen Sawyer LeGrande-ba?
Ebben a lenyűgöző bemutatkozásban Katie Cotugno két szerelem kibontakozását fésüli egybe – változó időben, ám változatlan szereplőkkel.

Hogyan szeress? Inkább: Hogyan NE szeress!
Nagy reményekkel indultam neki a könyvnek, de sajnos csalódnom kellett. Az eleje annyira tetszett. Érdekelt, hogy mi fog, és mi történt a két főszereplővel. Reena visszahúzódó, nem beszél senkivel, kivéve a legjobb barátnőjét, titkolja az érzéseit, soha semmit nem vall be. Gondoltam majd a történet haladásával megváltozik, és láthatjuk, hogy milyen pozitív átalakuláson megy keresztül. Sajnos ez nem így lett.
 Annyira naiv szegény kislány, hogy az már elkeserítő. Már kislány kora óta rajong Sawyer-ért, de sosem mert lépni. Persze a Sawyer sem mutat semmi érdeklődést az irányába, mindig csak úgy félvállról odaköszön neki, és ezzel el is van intézve. Később viszont Reena legjobb barátnője valahogy felkelti a srác érdeklődését és összejönnek. Reena roppant elkeseredett, annyira sajnáltam szegénykét, mert tényleg olyan kis gyámoltalan. De amikor a legjobb barátnőjének is letagadja, hogy igen, ő bizony fülig szerelmes a drága Sawyer-be, valahogy már nem igazán tudtam sajnálni. Elvégre megmondhatta volna, ha tényleg annyira elválaszthatatlanok.

Viszont ebben a könyvben zéró a kommunikáció, úgyhogy miért is csodálkozom?! Soha senki nem mondja ki, mi bántja, mit szeretne csinálni, hogy érez... Egy kapcsolat így már eleve kudarcra ítéltetett.
A nagy romantika Reena és Sawyer között pedig?! Ez egy egészségtelen kapcsolat. Sawyer csak rosszat tesz Reena-nak, lerántja őt a maga szintjére, soha semmi fontosról nem beszélgetnek, folyamatosan veszekednek. Nem is értem, hogy beszélhetnek mégis a szerelemről. A srác egy igazi rosszfiú. De nem az a fajta, aki titokban egy igazi romantikus lélek. Nem, mert Sawyer csak egyszerűen egy padlóra került bolond, aki ahelyett, hogy szembenézne a gondjaival, elmenekül előlök. Drogproblémák, piálás, folyamatos bulizás, semmi suli, a munkát is hanyagolja. Reena-t is lógásra buzdítja, mikor Reena az egyik legjobb tanuló, felelősségteljes, és még az is megadatott neki, hogy egy évvel hamarabb érettségizzen. És ő mindezt eldobja. Eldobja az álmait, a terveit, mindent csak azért mert Sawyerral lenni a szuper.

Tetszett az előtte és utána való időbeli ugrálások, hogy valami pozitívat is kiemeljek. Jó volt egyszer a jelenben, egyszer pedig a múltban lenni. Ami viszont megint csak negatívum, az utána való részek. Nem hiszem, hogy Sawyer egy utazás során meg tudott volna változni, pedig az írónő nagyon ezt bizonygatja. Ennek ellenére továbbra sem kommunikálnak egymással Reena-val. Reena nagyon meglepődik, hogy viszontlátja élete szerelmét, majd haragszik, majd a nyakába ugrik, és úgy tűnik, hogy együtt vannak. Csakhogy utána már megint megy a veszekedés, és a nem állok szóba veled téma. Komolyan már erről írni is fárasztó, hát még olvasni.

Ha jót akarsz magadnak inkább ne olvasd el. Igen a vége happy end, mert PUFF!, egyszerre minden megoldódott pedig nem is, de attól még nem javít a cselekményen.
Ez nem egy mérges, vagy ideges értékelés, mert ellentétben más rossz könyvekkel, ez csak mértéktelenül elszomorított, hogy ennyire csalódnom kellett benne. :(
Én sajnálom a legjobban, hogy ez nem jött be, de mit lehet tenni.
Borító: tetszik, túl szép a könyvhöz
Kedvenc szereplők: Hannah, mert cuki volt
Mélypont: nuku beszélgetés, semmi előrelépés, régi hibák elkövetése...
Fénypont: sajnos ilyet nem tudok kiemelni
Csillagozás: 2.5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése