GABO 2017
240 oldal
Fordította: Márton Zsófia
Ceony Twill összetört álmokkal érkezik meg Emery Thane mágus házába. A varázslóképző iskolában évfolyamelsőként végzett lány fémmágusnak készült, most mégis papírmágiára kárhoztatják – de hát mi haszna a papírnak egyáltalán?
Azonban a varázslatok, amelyeket Ceony a csodabogár Thane keze alatt megtanul, rácáfolnak előítéleteire. Ahogy kibomlik előtte a papírmágia csodálatos világa, megismeri tanára sötét múltját és egy olyan tiltott és veszedelmes mágiafajtát, amellyel szemben szinte semmi reménye nem lehet felvenni a versenyt. Mégis muszáj megtennie, mert hamarosan szó szerint Thane szíve lesz a tét.
A papírmágus különleges, egyszerre sötét és szeszélyes kaland, amelyet a Disney tervez megfilmesíteni.
Szerintem nagyon jó ez a könyv. Igaz, hogy az eleje unalmasan indult (legalábbis számomra), de aztán egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet, a történet kezdett izgalmassá válni, kíváncsi voltam mi fog történni… Kicsit szkeptikus voltam a papírmágiát illetően, és még most sem mondanám erős mágiának, de ennek is megvan a maga bája, ha ért hozzá az embermágus, mint Emery Thane. Nagyon tetszett, hogy
Emery miket tudott kreálni, engem is teljesen lenyűgözött és elbűvolt,
ahogy Ceony-t. Ezek után nem utasítanám el én se ezt a fajta mágiát. :)
"De a papírbűvölésnek is megvan a maga bája."
Mindezek ellenére nem adom meg a max. csillagot, mert szerintem tud ez még jobb is lenni. Ceony-val még barátkoznom kell, mert habár nem ellenszenves a csaj, de még elég kiforratlannak érzem, és volt pár „furcsasága”, ami egy picit zavaró volt. Emery-t viszont nagyon megkedveltem, érezni a jószivűségét.
Lehet, az is egy kicsit rontott az olvasáson, hogy nem vagyok épp a legjobb hangulatban.
A borító gyönyörű, és a befejezés igazán tetszett. Várom a folytatást. :)
"Nem tudom, hány nő mondhatja el magáról, hogy bejárta egy férfi szívét, de én bejártam a magáét, Emery Thane."
Borító: Gyönyörű *-*
Kedvenc szereplők: még nem avattam kedvencet
Mélypont: az uncsi kezdés
Fénypont: amikor Ceony elindul a kalandjára, és a papírkutyus ^^
Csillagozás: 5/4
240 oldal
Fordította: Márton Zsófia
Ceony Twill összetört álmokkal érkezik meg Emery Thane mágus házába. A varázslóképző iskolában évfolyamelsőként végzett lány fémmágusnak készült, most mégis papírmágiára kárhoztatják – de hát mi haszna a papírnak egyáltalán?
Azonban a varázslatok, amelyeket Ceony a csodabogár Thane keze alatt megtanul, rácáfolnak előítéleteire. Ahogy kibomlik előtte a papírmágia csodálatos világa, megismeri tanára sötét múltját és egy olyan tiltott és veszedelmes mágiafajtát, amellyel szemben szinte semmi reménye nem lehet felvenni a versenyt. Mégis muszáj megtennie, mert hamarosan szó szerint Thane szíve lesz a tét.
A papírmágus különleges, egyszerre sötét és szeszélyes kaland, amelyet a Disney tervez megfilmesíteni.
Szerintem nagyon jó ez a könyv. Igaz, hogy az eleje unalmasan indult (legalábbis számomra), de aztán egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet, a történet kezdett izgalmassá válni, kíváncsi voltam mi fog történni… Kicsit szkeptikus voltam a papírmágiát illetően, és még most sem mondanám erős mágiának, de ennek is megvan a maga bája, ha ért hozzá az ember
"De a papírbűvölésnek is megvan a maga bája."
Mindezek ellenére nem adom meg a max. csillagot, mert szerintem tud ez még jobb is lenni. Ceony-val még barátkoznom kell, mert habár nem ellenszenves a csaj, de még elég kiforratlannak érzem, és volt pár „furcsasága”, ami egy picit zavaró volt. Emery-t viszont nagyon megkedveltem, érezni a jószivűségét.
A borító gyönyörű, és a befejezés igazán tetszett. Várom a folytatást. :)
"Nem tudom, hány nő mondhatja el magáról, hogy bejárta egy férfi szívét, de én bejártam a magáét, Emery Thane."
Borító: Gyönyörű *-*
Kedvenc szereplők: még nem avattam kedvencet
Mélypont: az uncsi kezdés
Fénypont: amikor Ceony elindul a kalandjára, és a papírkutyus ^^
Csillagozás: 5/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése