Keresés ebben a blogban

2017. május 19., péntek

J. L. Armentrout: Oblivion ​– Feledés 3. (Luxen 3,5)

Könyvmolyképző 2017
280 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória

Senki ​sem ér fel Daemon Blackhez.
Amikor elszántam magam arra, hogy bizonyítsam az érzéseimet, komolyan beszéltem.
Katy soha többé nem kételkedhet bennem – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok.
Csakhogy még én sem védhetem meg a családtagjaimat, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket.
Mindazok után, amiken keresztülment, Katy sem ugyanaz már, mint azelőtt. Még mindig változik, és fogalma sincs, mi lesz a folyamat vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibridek vizsgálatára és kínzására kiépült titkos kormányzati szervezettel, ráébredünk, hogy nincsenek határok.
A halál a mindennapjaink része lett. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról is kiderülhet, hogy halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza.
Akkor sem, ha az eredmény örökre összetöri a világunkat.
Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják

Úristen, kell Luc könyve! Ez az utolsó fejezet teljesen kikészített!
Visszatérve két kedvenc főszereplőnkhöz, újra csak azt tudom mondani, mennyire imádtam. A Luxen sorozat egyszerűen megunhatatlan. Mindegy kinek a szemszögén át élem meg a történetet, mindig ugyanúgy képes felvidítani, bizonyos helyeken összetörni, és a végére teljesen elbűvölni. Deamon-be képtelenség nem beleszeretni, mert ahogy ő is előszeretettel hangoztataja, ő egyszerűen csodálatos, tökéletes, és még sorolhatnánk. :)

"Hátrasimítottam a haját.
– Tényleg jól vagy?
– Miattam kell most a legkevésbé aggódnod.
– Mindig miattad aggódom a legjobban."


Az Opál azért is nagy kedvencem, mert ebben a részben Daemon és Katy már az elejétől kedzve egy pár, és végre kimutatják mit éreznek egymás iránt.❤ Daemon szemszögéből is nagyon jó volt ezt feleleveníteni, különösen tetszik a Dawsonnal való kapcsolata. Még mindig nagyon jó lenne ha a Dawson+Bethany párosból is sokkal többet kaphatnánk, mert én őket is totálisan imádom. ^-^

"– Gondolni sem bírok arra, hogy a kezükben van. Olyankor még a lélegzés is fáj."


A vége pedig most is teljesen kicsinált. Right in the feels :'(

"– Nekem is kell egy Daemon."




Borító: Pepe❤ imádjuk :)
Kedvenc szereplők: Daemon, Katy, Dawson, Luc
Mélypont: természetesen a vége, és Dawson szenvedése Beth után :(
Fénypont: Katy és Daemon cuki pillanatok, Daemon és Dawson egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Daemon szereti Katyt... *-*
Csillagozás: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése