Jenny Han: We'll Always Have Summer – Örökké nyár lesz (Nyár-trilógia 3.)

Könyvmolyképző, 2015
280 oldal
Fordította: Tóth István

Két testvér – Egy igaz szerelem.

A nyár sosem lesz már ugyanolyan.

Belly csak két fiúba volt szerelmes életében, és mindkettőjük vezetékneve: Fisher. Miután az utóbbi két évet Jeremiah-val töltötte, szinte teljesen biztos abban, hogy megtalálta benne a lelki társát.

Szinte.

Conrad még mindig nem tette túl magát a tévedésén, hogy elengedte Bellyt, még ha Jeremiah mindig is tudta, hogy Belly hozzá tartozik. Amikor a lány és Jeremiah elhatározza, hogy összeköti az életét, Conradnak rá kell ébrednie: most vagy soha – vagy elmondja Bellynek, hogy szereti, vagy örökre elveszíti. A lány kénytelen szembenézni az érzéseivel és az igazsággal, amivel valószínűleg mindig is tisztában volt. Nem kerülheti el, hogy összetörje egyikük szívét.


És... igen! Erre vártam! Végre egy könnyed nyári regény. Oké, azért itt is volt dráma, de végre nem lengte körül az a szomorúság, ami az előző részben.

Belly itt sem lett kedvencem, de azért látni, hogy fejlődött, és így a végére ez nekem pont elég volt. Ebben a részben már Jeremiah a pasija, végre mind a ketten boldogok, és élvezik az együtt töltött időt.
Jeremiah kedves és jószívű, mindig odafigyel Belly-re, alig veszekednek, egyszerűen tökéletesnek tűnik minden. Nos igen, de nem sokáig.

Az egyik bulin fény derül valamire, amit Jere eltitkolt Belly elől. Ez miatt a dolog miatt Jere sajnos nagyot csökkent a szememben. Nem gondoltam volna, hogy pont ő lesz az, aki ilyet tesz, de aztán eszembe jutottak a Maddox testvérek, akik közül ezt szintén megtették páran ugyan ezt, úgyhogy lényegében úgy-ahogy  elnéztem ezt Jere-nek is. :/

"Te vagy a tej a turmixomban. Örökkön-örökké, szeretlek: J."

Viszont aztán jött egy fordulat, amin csak nagyokat pislogtam, hogy: "Ez most komoly?!" És igen, az volt.

Persze az ember úgy is tudta, hogy mi fog, és mi nem fog megtörténni, de a vége mindenesetre még engem is meglepett. Már meg is volt  a fejemben a végkifejlet, amikor megint minden vett egy újabb fordulatot - szerencsére a jó értelemben.

"– Még mindig szeretlek. Mindig is szerettelek. Szerintem tisztában vagy ezzel. Szerintem mindig is tisztában voltál vele."

Végre volt egy csomó édes jelenet is, ami már nagyon kellett. Itt most Conrad szemszögéből is olvashattunk, ez szintén szuper volt. Kicsit beleláthattunk az ő gondolataiba is, viszont az előző részben való viselkedésére nem kaptunk magyarázatot.
Az írónő eléggé belerondított a Jeremiah-ról alkotott képünkbe, Conradot viszont megint jó színben emelte ki. Ez nem is volt rossz, mivel a romantikus lelkemnek kell a boldog, cukormázas befejezés, és itt ezt most megkaptuk.

Örültem, hogy Conrad végre elengedte Bellyt, hogy a szereplők végre nem a megfutamodás, hanem a szembenézés mellett döntöttek.

"Légy a jó fiú, akinek hisz téged! Engedd őt el!"

Örülök, hogy a vége jó lett, és hogy elolvastam a sorozatot. Nem bántam meg. :)


Borító: továbbra is tetszik, hozza azt a nyári feelinget 
Kedvenc szereplők: hmm... most Conrad :D
Mélypont: amit Jeremiah tett, a hirtelen döntésük
Fénypont: a vége ^^
Csillagozás: 5/4.5