Keresés ebben a blogban

2016. július 8., péntek

Julie Cross: Tempest – Förgeteg

Könyvmolyképző, 2016
424 oldal
Fordította: Lakatos Anna

2009-et írunk. A tizenkilenc éves Jackson Meyer átlagos srác: egyetemre jár, barátnője van… És képes rá, hogy időutazást tegyen. De nem úgy, ahogy a filmekben látjuk – az ugrásai után semmi sem változik a jelenben, mindez csak ártatlan szórakozás. Egészen addig, amíg egy napon idegenek nem támadnak rá és a barátnőjére, Hollyra, aminek az a vége, hogy a Jacksonnal folytatott küzdelem után lelövik Hollyt. Jackson rémületében véletlenül visszaugrik az időben két évet. 2007-ben találja magát, de ez az időugrása különbözik a korábbiaktól. Ezúttal 2007-ben ragad, nem képes ismét a jövőbe jutni.
Jackson mindenáron szeretné megmenteni Hollyt, de nem tud visszatérni a saját életidejébe (a hazai bázisába), ezért amit csak lehet, igyekszik megtudni a képességéről. Eközben életében – ismét – először találkozik Hollyval. Az ugrásai alkalmával szerzett ismeretek alapján idővel rájön, hogy amit a családjáról, a hátteréről tud, az mind csak látszat.
Csakhogy hamarosan keresni kezdik a múltban a férfiak, akik 2009-ben lelőtték Hollyt. Ők az Idő Ellenségei, és semmi sem szab gátat abbéli törekvésüknek, hogy visszavigyék – vagy megöljék – ezt a különleges képességekkel rendelkező fiatal időutazót. Jackson összerakja az apjáról, az Idő Ellenségeiről és a magáról begyűjtött darabokat, és el kell döntenie, mennyire elszánt abban, hogy megmentse Hollyt.


Kedvenc lett. Csak így egszerűen. Annyira csúcsszuper volt, hogy nem is dönthettem volna másként. Az időutazásos témát tényleg nagyon-nagyon szívlelem, így mindjárt tudtam, hogy a Förgeteget is imádni fogom.

Jackson Meyer
Nagyon izgalmas, ahogy Jackson a múltba ragadva próbálkozik visszajutni a jövőbe, és közben egyre több dolgot derít ki az apjáról, és saját magáról is. Komolyan, egy perc nyugtom sem volt, muszáj volt egyre csak lapozni előre, hogy minél közelebb jussunk az igazsághoz.
Jackson egyszerűen isteni! Örülök, hogy az ő szemszögéből van a könyv megírva; mindig is imádtam a pasi szemszögeket.

Jackson nem egy rosszfiú, de nem is az az elkényeztett ficsúr, még akkor sem, ha a családja gazdag. Persze benne van az a bad-ass beütés, és a lelke mélyén még igazán érzelmes is, aki imádja a barátnőjét, valamint okos, tényleg okos, és még ott van az az időuatzásos gén is, ami már komolyan ellanállhatatlanná teszi. Legalábbis számomra.


Holly Flynn
Már az elején belecsöppenünk ebba az egész időutazásos dologba, nem volt lassú felvetezés, semmi unatkozás... imádtam! És az is tetszett, hogy Julia Cross könyvében megint másképp működik az időutazás, mint amiről eddig hallottunk. Például, hogy Jackson nem tudja mindig megváltoztatni se a múltat, és így a jelent sem, csakk akkor, ha teljes ugrást végez.

A szereplők közül sikerült mindenkit megszeretnem, főleg Adam volt az, aki Jackson után mélyebb nyomot hagyott bennem. Tetszettek a kocka megjegyzései, és hogy mindig milyen precíz, ami az időutazást illeti. Nála jobb barátot tényleg elképzelni se lehet.
Aztán ott van Holly, Jackson barátnője, aki szintén egy pozitív karakter. Láthatjuk a 2009-es és a 2007-es énjét is, ami annyiban tér el, hogy a 007-es Holly még gondtalanabb volt, nem gondolt át mindent annyira, mint a 009-es.
Nekem mind a két énje bejött, ahogy Jacksonnak is. Tetszett, hogy milyen életvidám, és kedves, és az elképzelése a tökéletes pasiról nagyon romantikus.


Jó volt, hogy nem csak a romantikán volt a hangsúly, habár szerencsére jelentős szerepet kapott az is, de inkább az időutazásos dolgok voltak főszerepben. És persze a családi titkok.

Iszonyatosan kìváncsi vagyok, mi lesz a folytatásban. Így befejezni egy könyvet… kínzás. Mondjuk számítottam is rá, hogy ez lesz, de attól még nagyon sajnálom. Remélem a következő részben ez változik, és akkor Holly jól behúz egyet annak a túlságosan szerető-védelmező pasijának. ;)



"Megcsókoltam a nyakát, majd ezt mondtam:
– Amor vincit omnia.
– Ez latin? – kérdezte, és a homlokomhoz érintette a homlokát. – Mit jelent?
– A szerelem mindent legyőz (…)
Holly a homlokomhoz dörzsölte a száját.
– Ez határozottan tetszik – szögezte le."




Borító: Nekem tetszik, tényleg szép ^^ ,habár az a félpucér pasi tényleg megtévesztő lehet, mivel semmi olyan nem volt benne. De, mondjuk az eredeti borító ezerszer jobb, mivel a könyvben is van egy olyan jelenet, mint a borítón. :)
Kedvenc szereplők: Jackson, Adam, Holly, Courtney
Mélypont: Jackson búcsúja a tesójától, amit Jackson a végén tesz
Fénypont: zuhanyzós jelenet, Holly elmeséli a Daviddel történt incidenst, a borítós jelenet, Jackson és Courtney jelenetek, Adam és a koffein... :D
Csillagozás: 5/5 KEDVENC!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése