Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 6., vasárnap

Jamie McGuire: Gyönyörű ​lángolás (Maddox testvérek 4.)

Maxim Könyvkiadó 2016
398 oldal
Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Ellison ​Edson látszólag teljesen gondtalanul él. Frissen diplomázott, hatalmas bulikat szervez, és nincs más dolga, mint vásárolgatni és a barátaival lógni. De valami mégsincs rendben, és az érzés egyre gyötrőbben nyomasztja a lányt. Elli kétségbeesve próbálja magára vonni családja figyelmét, és közben teljesen padlóra kerül. Szülei úgy gondolják, azzal segíthetnek leginkább gyerekükön, ha szigorúbbak vele, ezért megvonják tőle a korlátlan anyagi támogatást. A lány így arra kényszerül, hogy munkát vállaljon. Ezzel egy csapásra feje tetejére áll a világ Ellie körül. A helyzetet csak nehezíti, hogy egy bulin megismerkedik Tyler Maddoxszal. A fiú is, mint ikertestvére, Taylor az alpesi tűzoltók tagja, aki erdőtüzek ellen harcol. Tyler kissé arrogáns, de végtelenül elbűvölő is, így a bulin Ellie-vel hamar egymásba gabalyodnak. A lány ugyan nem akar folytatást, de úgy tűnik, a srác nem éri be egyetlen estével. Ellie nem sokáig tud ellenállni Tylernek, ám elkövet egy olyan hibát, amit nem lehet jóvátenni.
Tyler érzései egyre inkább elmélyülnek, a lány szélsőséges személyisége és határozottsága lenyűgözi, de ahogy kezdi jobban megismerni, rájön, hogy Ellie belső démonai a Maddoxok legnagyobb ellensége lehet.

Eléggé féltem ettől a résztől, így kellemesen meglepődtem olvasás közben. Sokkal jobban tetszett, mint az előző rész, már csak Tyler miatt is, aki szerintem mérföldekkel jobb az ikertestvérénél. Nem gyötört folyton a „vicces” beszólásaival, mégis szellemes tudott lenni, ha kell, és ezt is olyan szerethető módon.
Taylor és Tyler Maddox

"Abban a pillanatban Tyler Maddox és a tüze betöltött egy űrt a lelkemben, melynek létezéséről nem is tudtam."

Igen, Ellison engem is nagyon idegesített az elején, aztán amikor úgy tűnt, jó útra tért, kezdett egész jó fej lenni, mégis folyton eltaszította magától Tylert. Az Ellie 2.0 se volt sokkal jobb, csak most már stílusosan leplezte mások előtt, mennyire el van cseszve. Nem mondom, tényleg elég szörnyűséges dologgal kellett megbirkóznia, mégse tudok csak úgy elsiklani a tettei fölött, és sajnálni szegény kis gazdag leánykát, aki nem találja helyét a világban, ezért az alkoholhoz és drogokhoz fordul. Mindenesetre a végére szépen kikupálódott, és Tylert se váratta sokáig… Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Ellisont sokkal jobban megkedveltem, mint Falynt. xP Jó volt, hogy ő nem szerepelt sokat, viszont a Maddox tesóknak, Abbynek és Caminek kimondottam örültem.


Annak ellenére, hogy mennyire lerágott csont már ez az egész sorozat, ezt még tudtam élvezni. De mondjuk jó, hogy már nincs több, tényleg nem kéne már fokozni. :D
A történet az a megszokott vonzódom-hozzád-vagy-szeretlek/kedvellek-de-nem-lehetünk-együtt-mert-csak-mert… Itt-ottt idegesítő, de én azért szerettem, mert szeritnem Tyler és Ellison jó csapatot alkotnak.

Ezzel nekem véget is ért a sorozat, búcsúzom Maddoxok. Max. még Trenton és Travis könyvét elő fogom venni újraolvasásra, de a többiekét nem hiszem. Na jó, Thomas is jöhet, mert őt is szerettem :D

"-Ha te vagy a tűz, Ellie… én égni fogok."
Ellison Edson



Borító:
Szép, nekem nagyon tetszik :)
Kedvenc szereplők:
csak Tyler
Mélypont:
főleg Ellie a könyv elején, meg amikor a tesója meg akarta őt leckéztetni, Ellie visszaesik, Ellie makacskodik, Paige jelenléte
Fénypont: Hálaadás Maddoxéknál, Ellie meggyógyul, a vége
Csillagozás:
5/4

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése