Amy Ewing: Az ​Ékkő (Az Ékkő 1.)

Maxim Könyvkiadó 2016
368 oldal
Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Az Ékkő egyenlő a gazdagsággal, a szépséggel és a hatalommal. De vannak lányok, akik számára nem jelent mást, csak a szolgaságot.
Violet a Lápon született és nevelkedett, és genetikai adottságai képessé teszik rá, hogy ő hordja ki az Ékkő egyik előkelőségének gyermekét. A Tó Hercegnője egy aukción vette meg Violetet, aki hamar megtanulja az Ékkő csillogó felszíne alatt rejtőző brutális igazságot. El kell fogadnia a csúf valóságot, és meg kell próbálnia életben maradni.


Azt hiszem ez az eddigi legdurvább disztópia, amit olvastam. Tudtam így nagyjából, hogy miről fog szólni a könyv, mégis miután nekikezdtem az olvasásnak, hideg zuhanyként ért a valóság. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megérint majd a történet, a karakterek, és hogy a végét még meg is siratom, pedig így lett.

Ez a világ, az Ékkő világa az, ami a leginkább kikészített. Kívülről gyönyörű és csillogó, tele pompásabbnál pompásabb ruhákkal, frizurákkal és ékszerekkel, bévül viszont rothadó. Tele van ármánykodással és önzéssel. Mindenki csak a saját hasznát lesi, képesek bármit megtenni a hatalomért.

Az Ékkőbeli nők nem tudják kihordani gyermekeiket, így egy aukción megvásárolhatják azt a lányt, aki majd megteszi helyettük. A lányokat, akiknek megfelő genetikai adottságai vannak, már kiskorukba elviszik családjuktól, és kitanítják, hogyan legyenek megfelelő helyettesek. A hercegnők és grófnők rabszolgaként bánnak a helyettesekkel, elveszik a nevüket, a testüket, a szabadságukat.

"– A remény értékes dolog, nem? – mondja csendesen. – És mégsem méltányoljuk, amíg el nem veszítjük."

Violet, és legjobb barátnője Raven, is részt vesz az aukción, viszont még az előbbit egy viszonylag normális nő veszi meg, az utóbbi kifogja az egyik leggonoszabb teremtést. A Tó Hercegnője azért törődik Violet-tel, - nagy szüksége van rá, hogy kihordjon neki egy kislányt - nem hagyja, hogy bántódása essék, enni is rendesen ad neki... De még így is. Milyen élet az ilyen? Ha lehet egyáltalán életnek nevezni.

"Megláncoltak, megkötöztek, eltakartak. Most először érzem rabnak magam."

Eközben Raven megjárja a poklok poklát, amit azokból az alkalmankénti találkozásokból szűrünk le, amikor ugyanabban a helységben vannak Violet-tel, és néha sikerül titokban beszélniük is. Annyira sajnáltam az összes lányt, akit eladtak, de Raven-t valamiért még náluk is jobban. Már az elejétől kezdve volt benne valami, ami megfogott, így sajnáltam, hogy csak ilyen keveset szereplet. Viszont, szerintem ha az ő szemszögéből olvastam volna a könyvet, akkor végigbőgöm az egészet, és nem csak a végét.

"– Nehéz felidézni, hogy ki voltál, amikor állandóan valaki másnak kell beállítanod magad, aki nem vagy."

Annak ellenére, hogy ennyire szívfájdító és brutális a könyv, szerettem. Talán nem a legakciódúsabb történet, – lassan indít, de egyre kegyetlenebb lesz – viszont a végére már csak kapkodod a fejed, és a szíved egy fekete hajú és kék szemű lányért sír a leginkább. Legalábbis velem ez történt. A szerelmi szál pedig csak még inkább feldobta a dolgokat. Tudom, hogy elég gyorsan alakult ki, de ilyen szörnyű helyzetbe én meg tudom érteni, és szerinten iszonyat cuki volt. Legalább volt valami, ami vitt egy kis szépséget a sok gonoszságba. És plusz még egy dolog, amiért izgulhat az ember, mivel a függővég valami kegyetlen. Nehéz lesz így kibírni a következő részig.

"Van valami izgalmas abban, ahogy a világ ezernyi színnel életre kel. Reményt keltő."

Borító: Gyönyörű *-* élőben még szebb :D
Kedvenc szereplők: Raven, Violet, Ash, Garnet
Mélypont: leginkább a gyűrűs jelenet a végén, de egy csomó mélypontom volt ezzel az egész rabszolgasággal kapcsolatban + a vége
Fénypont: Amikor Violet csellózik, a lopott pillanatok Ash-el
Csillagozás: 5/5